Népszabadság: sokba kerülhet a bírók nyugdíjazása
A bírák nyugdíjkorhatárának leszállítása miatt a köztársasági elnök március végén 194 felmentést írt alá - írja csütörtöki számában a Népszabadság.
Azoknak a bíráknak az esetében született ilyen dokumentum, akik már korábban betöltötték a 62 évet, és ezért június 30-án megszűnik a szolgálati jogviszonyuk. (Amennyiben valaki csak az idén éri el ezt az életkort - 42-en taroznak ebbe körbe -, azoknak december 31-én kell távozniuk, de őket még nem mentették fel.
Az Európai Bizottság a nyugdíjazás felfüggesztését kéri, amit a kormány egyelőre súlyosabb következmények nélkül meg is tehetne, ha Kövér László ideiglenes köztársasági elnök a határozatok végrehajtását felfüggesztené az EU Bírósága ítéletének megszületéséig.
Ebben az esetben a kötelezettségszegési eljárás lezárultáig minden érintett bíró maradhatna a helyén, mert státusukat csak július 1-je után lehet betölteni.
Ha a kormány nem visszakozik, akkor ez sokba fog kerülni az államnak a lap bírósági forrásai szerint, ugyanis a luxembourgi bíróság gyakorlata alapján csak elmarasztaló ítélet születhet, ami több milliárd forintos terhet jelenhet a költségvetésnek.
Kész szerencse - fogalmaztak a lap forrásai -, hogy a Fidesz bölcs előrelátással alkotmányos szabállyá emelte: ha az unió bíróságának döntése miatt az államnak fizetési kötelezettsége keletkezik, annak mértékéig újabb adót vethet ki.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.