2012. április. 22. 10:55 MTI Utolsó frissítés: 2012. április. 22. 10:56 Itthon

Nyolc felnőtt és két gyermek sérült meg a kisbusz balesetében

Tíz ember sérült meg, amikor Pirtónál frontálisan ütközött egy kisbusz. Egy nyolcéves kisfiú és egy 43 éves nő súlyos állapotban van.

Szombat este történt a Bács-Kiskun megyei Pirtón a baleset: a karambol valamennyi sérültje egy magyar rendszámú kisbuszban utazott, amelynek frontálisan nekiütközött egy ittas férfi által vezetett személyautó - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Az 53-as úton, Pirtó belterületén előzésbe kezdett a személygépkocsi, majd a vezetője visszarántotta a kormányt és először egy szerb rendszámú kisbusznak ütközött, amely leszaladt az útról.

A személyautó az ütközés következtében a szemközti forgalmi sávba sodródott, ahol egy magyar rendszámú kisbuszba rohant, amelyben két gyermek és hat felnőtt utazott. A szóvivő közlése szerint a balesetet okozó, ittasan vezető 25 éves pirtói lakos el akarta hagyni a helyszínt, de visszatartották; a férfit könnyebb sérüléssel szintén kórházba szállították. 

A baleset sérültjei közül hét embert már hazaengedtek, de két súlyos sérültet - egy 8 éves fiút és egy 43 éves nőt -, valamint a szerb kisbusz könnyebben sérült vezetőjét jelenleg is a kórházban ápolják.

A személyautót vezető férfi ellen a rendőrség - szabadlábon hagyása mellett - súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés miatt indított eljárást.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.