2012. április. 04. 12:03 MTI Utolsó frissítés: 2012. április. 04. 13:22 Itthon

Hatpárti politikai nyilatkozat született

Közös politikai nyilatkozatot írt alá a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Demokratikus Koalíció a párt- és kampányfinanszírozás alapelveiről szerdán a Transparency International Magyarország kezdeményezésére tartott egyeztetés után.

A nyilatkozatban a pártok azt vállalták, hogy a parlament őszi ülésszakán olyan törvényt fogadnak el, amely biztosítja az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot a párt- és kampányfinanszírozásban.

A dokumentumot a Fidesz-KDNP részéről Gulyás Gergely fideszes politikus, az ellenzéki oldalról Tóbiás József (MSZP), Karácsony Gergely (LMP), Schön Péter (Jobbik) írta alá, míg a parlamenti frakcióval nem rendelkező, az MSZP-ből kivált független képviselőket tömörítő Demokratikus Koalíció nevében Varju László látta el azt kézjegyével.

A nyilatkozatban a pártok hat alapelvet határoztak meg, amelyek alapján majd törvényt alkotnak. Az első alapelv szerint a jelölő szervezetek, a jelöltek és a jelölteket támogató szervezetek átláthatóvá teszik bevételeiket és kiadásaikat, valamint a pártok és alapítványaik működésére vonatkozó információ közérdekből nyilvános adatoknak minősülnek.

Rögzítik azt is, hogy a médiában és más felületeken való megjelenést valamennyi jelölt számára azonos feltételekkel kell biztosítani és az erre fordított kiadásokat nyilvánosságra kell hozni. A nyilatkozat szerint tiltani kell a kormányzati és önkormányzati korteskedést, valamint az Állami Számvevőszéket bíznák meg a párt- és kampányfinanszírozás törvényességi felügyeletével.

A dokumentum szerint biztosítani kell a pártok működéséhez szükséges minimális állami forrásokat és ösztönözni kell a pártokat arra, hogy magánszemélyektől támogatást gyűjtsenek, ugyanakkor el kell kerülni a túlzott állami függőséget és a gazdasági érdekcsoportoknak való kiszolgáltatottságot. A nyilatkozat azt is rögzíti, hogy a kampányra vonatkozó szabályok egyaránt vonatkoznak az országgyűlési, az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, valamint a népszavazásokra.

Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója azt mondta, az egyeztetésen a pártok elfogadtak egy témalistát is, amelynek részleteiről májusban folytatják a tárgyalásokat. Közölte, hogy a tavaszi ülésszak végére készülhet el a párt- és kampányfinanszírozásról szóló szabályozás normaszövege, amelyet az őszi ülésszakon fogadhat el az Országgyűlés.

Földes Ádám, a korrupcióellenes szervezet jogi igazgatója jelezte: a pártok megállapodtak abban is, hogy várhatóan májusban parlamenti nyílt napot is tartanak a témában. A Transparency International kezdeményezésére múlt héten már tartottak egy egyeztetést a párt és kampányfinanszírozás ügyében.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.