2012. március. 30. 11:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. március. 30. 11:42 Itthon

TASZ: későn lépett a kormány Gyöngyöspata ügyében

A kormány politikai megfontolás alapján nem lépett fel időben a gyöngyöspatai egyenruhás ál-rendfenntartókkal szemben, és a rendőri intézkedések is a rendőri jogalkalmazás hiányosságairól tanúskodnak – egyebek mellett ez derül ki a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet gyöngyöspatai árnyékjelentéséből.

A kormánynak erkölcsi és politikai kötelessége lett volna már akkor nyilvánosan elítélni az ál-egyenruhások járőrözését, amikor az kezdődött Gyöngyöspatán. Később a rendőri munkát kellett volna szigorúbban ellenőrizni, és azt, hogy megfelelő jogi eljárásokat indítottak-e a jogsértések után – írják a jelentés összefoglalójában.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértői szerint ellentmondások voltak a belügyminiszter és más kormányzati szereplők, például Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő kommunikációjában. Hiába állították ugyanis, hogy a rendfenntartás kizárólag az állam joga, és a gyöngyöspatai romáknan nincs mitől félniük, a valóságban nem ez történt.

A TV2 Frizbi című műsorában tavaly május elsején elhangzott miniszterelnöki interjú is megerősítette, hogy a kormány tudatosan, politikai megfontolások alapján lépett fel az önjelölt rendcsinálók ellen, és nem azért, mert hiányoztak bizonyos jogszabályok – vélik.

A TASZ-nál úgy látják: a rendőrségnek nem a közlekedési szabálysértők büntetésére kellett volna fordítani az energiáját, hanem a gyűlöletcsoportok tetteinek megelőzésére, felderítésére, az eljárások megindítására. A jogvédők szerint a nyilvánosság a vizsgált két hónapban mindössze két olyan rendőri intézkedést ismerhetett meg, amikor az ál-egyenruhások ellen léptek fel, de ezek nem köthetőek a gyöngyöspatai „járőrözéshez”.

Az árnyékjelentésben azt is írják: a látványos rendőri intézkedéseket a belügyminiszter utasítására hajtották végre, és azok a rendőri jogalkalmazás hiányosságairól tanúskodtak.

Az ide kapcsolódó bírói döntések megalapozottságáról a TASZ nem tudott állást foglalni, így a jogvédők szerint nem zárható ki a téves bírói jogalkalmazás sem a gyöngyöspatai ügyekben.

A TASZ a gyöngyöspataihoz hasonló esetek elkerüléséhez egyebek mellett azt javasolja, hogy a kormány dolgozzon ki cselekvési tervet az ilyen helyzetekre, fontolják meg külön egység létrehozását a rendőrségen belül a gyűlölet-bűncselekmények felderítésére, és biztosítani kell a rendőrség ilyen irányú, hatékony képzését is.

Hirdetés