Műfogak, parafa mentőmellény, visszapillantó tükrök, leselejtezett monitorok, szétesett ágykeretek, festmények – számtalan furcsa tárgyat kínál az utca lomtalanításkor. A szeméttel ellepett utca látképe jövőre megszűnhet, a tervek szerint ugyanis csak telefonos egyeztetés után szállnak majd ki a közterület-fenntartók, hogy elvigyék az összegyűlt lomokat. Bár a lakók többsége valószínűleg örül e változásnak, vannak, akiket komolyan érintenek az új szabályok. Lomisokkal beszélgettünk.
„Éhen halunk” – a legtöbb lomizó ezzel intézte el a kérdést, mi lesz, ha jövőre beszüntetik a lomtalanítás eddig megszokott módját. Az új hulladékgazdálkodási törvény tervezete szerint házhoz menő lomtalanítást vezetnének be, ami azt jelenti, hogy a közterület-fenntartó telefonos megrendelés alapján menne ki a társasházakhoz. A héten Budapesten a III. kerület a soros lomtalanítás-fronton, ezért az ottani lomis csapatokat kérdeztük a változásról.
Joe és Zoli három másik társával érkezett a borsodi Felsőzsolcáról, azt mondják, elvitte a víz a házukat, és munkájuk sincs, ezért próbálkoznak a fővárosban, bár egyelőre a benzinköltséget sem fedezi, amit eddig összegyűjtöttek. Vasárnap óta alszanak az Uszály utcában parkoló autójukban öten, palackos vízzel mosakodnak, vagy a Dunában, délután háromkor pedig még nem ettek semmit.
Zolinak nem ez az első köre, azt mondja, a VIII. és a XIII. kerület idén erős volt, de ezt nem lehet előre tudni. Azt mondják, már itt is lehet érezni, hogy nagy a szegénység, és nem olyan a felhozatal, mint régen volt. Bár a környékbeli lakók általában rendesek – volt, aki kávéval és ásványvízzel kínálta őket –, olyan is van, aki direkt tönkreteszi azokat a kidobott bútorokat, amin ők még túl tudnának adni.
El kell tartani a tíz gyereket
A San Marco utcában egy másik borsodi családdal találkozunk, a 39 éves asszony éppen a tizedik gyerekét várja, kettő a szülőkkel tartott Budapestre. Nekik is jól jönne a plusz pénz, munkát ugyanis nem kapnak, a segély pedig, amiből élnek, csak 20-30 ezer forint. Egy hét alatt viszont csak ötezer forintot sikerült összegyűjteniük, ebből pedig egyelőre a vonatjegyek ára sem jön ki. Amikor arról kérdezzük őket, mi lesz, ha ez a bevétel is kiesik jövőre, azt javasolják: kérdezzük meg a miniszterelnököt.
A család abban reménykedik, hogy a következő két napban még felélénkülnek a lakók, akikről egyébként ők sem tudnak egy rossz szót sem mondani. Pedig ők is az utcán mosdanak, nekik a Duna túl hideg lenne.
| Trükkök guberálók ellen |
A Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) szóvivője március elején az InfoRádióban azt mondta: trükkökkel próbálják meg távol tartani a guberálókat a lomtalanítás helyszíneitől, ebben pedig több hatóság is részt vett. Folyamatos kapcsolatban álltak a rendőrséggel és a közterület-felügyelettel, és kisebb körzetre osztották be a kerületeket, hogy hatékonyabbá tegyék az elszállítást.
Bár a héten bejelentették, hogy ezentúl közzéteszik a lomtalanítási időpontokat, korábban az volt a gyakorlat, hogy megpróbálták az utolsó pillanatban értesíteni a lakókat, hogy ne szivárogjon ki az információ a guberálókhoz.
A BVK szerint sokan a veszélyes hulladékot is kiteszik az utcára, és nem is tudják, hogy mi számít annak. Azt pedig szintén problémásnak tartják, hogy a városba látogató turistákat szeméthegyek fogadják, ezért kell mérlegelni, hogy a lakók vagy a külföldiek igénye a fontosabb.
A Budapesti Társasházi Közösképviselők Egyesületének elnöke szerint nem csak a turkálókkal van baj, hiszen az emberek is úgy készítik ki a lomokat, hogy a szél el tudja fújni őket. |
„Meg fognak halni a cigányok”
Néhány sarokkal arrébb, a Tímár utcában egy helyi cigányasszony mesél a lomtalanításkor tapasztalt viszonyokról: „ölik egymást egy darab vasért, egy darab kenyérért, a vidéki asszonyok meg itt mosdanak az utcán, lavórokban”. Szerinte ilyenkor több a környéken a vidéki, mint a helyi, sokan a kapualjakba húzódnak az éjszakai hideg elől. Amikor tőle is megkérdezzük, mi lesz jövőre, azt mondja: meg fognak halni a cigányok.
Mellettünk két szabolcsi férfi kártyázik egy motorháztetőn, a szélvédőjükön „lomi” felirat, sok mindent nem gyűjthettek össze eddig, csak egy festmény árválkodik a hátsó ülésen. Az egyik pesti rokonuk parkolta nekik oda az autóját, hogy legyen hol aludniuk. Ők is itt vannak már egy hete, mert ha nem foglalják le napokkal korábban a helyeket, esélyük sincs – többen is arról mesélnek, hogy ilyenkor megy a verekedés, egy percre sem szabad otthagyni a pozíciót, különben lecsap rá valaki más.
„Este befűtünk két liter borral”
Bár azt mondják, a lomizók 99 százaléka vidéki, fővárosiakkal is találkozunk, de a helyzet az ő esetükben sem tűnik egyszerűbbnek. A Szomolnok utcában két férfi várakozik, s bár ott laknak az utcában, ilyenkor ők is kint alszanak a ház előtt, hogy meglegyen a helyük. „Este befűtünk két liter borral, és máris másképp látjuk a világot” – magyarázza egyikük, aki állítása szerint alkoholista menyasszonya miatt szökött fel Budapestre vidékről egy hete, azóta bujkál.
Ő eddig nem próbálkozott a lomizással, de idén kiküldte a lánya az utcára, hátha összejön valami. Bár a pénz kevés, így is számolnak vele, ezért a központi lomtalanítás megszüntetéséhez ők is csak annyit tudnak hozzáfűzni: „ha éhen halsz, akkor éhen halsz”. Ezzel együtt reménykednek benne, hogy valahogy majd mégis kijavázhatják a lomot. Ezt mások csak akkor vállalnák, ha nem büntetnének érte.
Arrébb a sarkon tucatnyi férfi őrzi a terepet – húszéves fiúk pakolnak be egy furgonba, egy idősebb vezér dirigál, a többiek a falat támasztják, és inkább jár az eszük az esetlen udvarláson, mint a pénzszerzésen. Egész komoly pakkot szedtek össze, közte egy régi tűzhelyet is, amit majdnem le is ejtenek, mégsem kapnak többet az egészért háromezer forintnál.
A bizniszt persze nem mindenki veszi ilyen komolyan, a Seregély közben tanyázó két férfi például azért a pár ezer forintért nem aludna az utcán, ők Újpalotáról jöttek Óbudára reggel hétre, és úgy tervezik, este tízig maradnak. Megkérdezzük, azért jöttek-e ide, mert a budai kerületekben eleve jobb fogásokra lehet számítani, de azt mondják, ez egyáltalán nem biztos: „Tudod, mennyi itt a szarrágó?”
Hierarchia
Az utcán táborozó csoportoknak általában annyi „könnyebbségük” van, hogy nem kell elszállítaniuk az összegyűjtött árut, folyamatosan cikáznak a környéken a felvásárlók autói és kisbuszai. A sofőr csak kiszól, ha pedig nincs semmi, ami jól jönne neki, továbbhajt – meglepően szervezettnek tűnik az üzlet, pedig ez csak a felszín.
Az árat első körben a gyűjtögetők határozzák meg, aztán kezdődik az alkudozás. Két lomistól megtudjuk, hogy 17 forintot kapnak a papír kilójáért, a fém után pedig 30 forint jár, de idén nagyon sok a használhatatlan szemét, az utolsó szó pedig mindig a felvásárlóé.
