2012. március. 06. 20:36 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 06. 21:33 Itthon

Schmitt Pál: a magyarság komoly hozzáadott érték

A magyarok nagyon komoly hozzáadott értéket jelentenek az Európai Unióhoz - hangoztatta Schmitt Pál köztársasági elnök kedden Brüsszelben, miután találkozót folytatott José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel.

Az államfő azt mondta, a másfél órás tárgyaláson egyebek között Magyarországról, a demokráciáról, Magyarország sorsának az Európai Unióhoz kötődéséről esett szó. 

"Az volt a célom, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba, hogyan élünk Magyarországon, hogyan él a magyar nemzet, hogyan értelmezzük a demokráciát, és hogyan élünk azzal a különleges lehetőséggel, hogy a Parlamentben egy kormány kétharmados többséget kapott" - fogalmazott az államfő.

Hozzátette: arról is szót ejtettek, hogyan szolgálja a kétharmados többség, az új alkotmány, a teljes törvényalkotási folyamat a következő generációk demokráciáját, békéjét és emberi jogait.

A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye szerint a tárgyaláson Schmitt Pál hangsúlyozta: Magyarország és a magyar kormány célja nem más, mint hogy újra a közép-európai térség egyik legerősebb államává váljon. "Azt szeretnénk, ha Magyarország megállna a saját lábán, nem kényszerülne újabb és újabb hitelek felvételére" - fogalmazott az államfő.

Schmitt Pál szerint a magyar kormány minden kétséget kizáróan bizonyította az Európai Unió melletti elkötelezettséget a 2011-es EU-elnökség alatt, amikor olyan jelentős döntések megszületését segítette elő, mint a szigorú gazdaságpolitikai koordinációt előíró hatos jogszabálycsomag, az európai szemeszter, a horvát csatlakozási tárgyalások lezárása, az európai roma integrációs stratégia vagy a Duna-stratégia.

A Magyarországot ért közösségi kritikákkal kapcsolatban az államfő biztosította az Európai Bizottság elnökét, hogy a kormány komolyan veszi a bizottság észrevételeit, és kész a megfelelő korrekciók végrehajtására, miként az a médiatörvény esetében is történt - derül ki a közleményből. A köztársasági elnök fontosnak nevezte, hogy a magyar törvényekről szóló vita tényszerű és ideológiai felhangoktól mentes legyen.

Schmitt Pál a bizottsági elnökkel folytatott találkozó után elmondta, hogy kétnapos brüsszeli látogatásán minden fontos döntéshozóval találkozik. Herman Van Rompuy európai tanácsi elnökkel már kedd délelőtt megbeszélést folytatott, a látogatás másnapján, szerdán délelőtt pedig Martin Schulzcal, az Európai Parlament elnökével tárgyal.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.