Itthon 2012. február. 27. 13:00

Lázár szerint az EU ott árt, ahol tud - percről percre a Parlamentből

A parlament szavazhat a Balsai-jelentésről, elfogadhatják az egyházügyi törvényt és döntenek az euróról is - igaz, nem a miénkről, hanem az európai stabilitási mechanizmus pénzneméről. Percről percre a Parlamentből.

Most érkezett

Kibővítette az elismert egyházak körét a parlament hétfőn: a decemberi 14 után újabb 18 vallási közösségnek szavaztak meg egyházi jogállást a kormánypárti képviselők. A Ház döntött 66 vallási közösség kérelmének elutasításáról is, így azok március 1-jével elveszítik egyházi státuszukat és egyesületként működhetnek.

Percről Percre

Megfordítom a sorrendet

Balczó Zoltán, a parlament alelnöke 17 óráig szünetet rendelt el, amikor is a határozattal folytatódik a plenáris ülés.

A szintén jobbikos képviselő, Németh Zsolt arra volt kíváncsi, hogy mikor lépünk ki az ACTA megállapodásból. Az egyezményből van lehetőségünk kilépni, ezt kell tennünk. Rétvári Bence államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy kilépni sem kell, mert be sem léptünk. Akkor kerülhet erre sor, ha az EU kereskedelmi bizottsága támogatja a szerződés elfogadását, de ez csak egy feltétel. Ha elfogadjuk, az Országgyűlésben is ki kell hirdetni és az EU-tagállamoknak is ratifikálniuk kell azt. 

A jobbikos Farkas Gergely azt tette fel kérdésként, hogy Faludy György igen, Wass Albert nem? Ez lenne a Fidesz kultúrpolitikája? Halász János államtitkár minderre azt felelte, hogy a Nemzeti alaptanterv készítői azt tűzték ki célul, hogy korszerű tervet bocsássanak vitára. A szakmai és társadalmi egyzetetések során nyilván több dologra is fény derül, amelyeken szeretnének jobbítani. A Nemzeti alaptanterv alapján készülnek el a kerettantervek, és "én magam javaslatot teszek majd arra, hogy például Wass Albert bekerüljön ezekbe".

Szél Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője arról érdeklődött, hogy milyen lépéseket kíván tenni a kormány az ingázó munkavállalók közlekedéssel összefüggő munkaerő-piaci helyzetének javítása érdekében. Az utazási költségek támogatása jelenleg fenntarthatatlan, mind a munkaadó, mind a munkavállaló szempontjából. Jó lenne, ha a közösségi közlekedési bérlet elszámolható lenne. Cséfalvay Zoltán államtitkár szerint a képviselő nyitott kapukat dönget. Távolsági utazáshoz a bérlet nyolcvan százalékát jelenleg is kötelesek megtéríteni. A levonási szabályok módosítására azonban nincs lehetőség - tette hozzá.

A Fidesz tagja, Vígh László azt a kérdést tette fel, hogy hol tart a közös önkormányzati hivatalok kialakítása Zala megyében. A gyakorlatban hogyan működik majd a kistelepüléseken a hivatali ügyintézés? Tállai András államtitkár válaszában megjegyezte, hogy a zalaiak kérése az volt, hogy ne legyen határ a közös önkormányzatok alakítására a kétezer fő. Az embereknek nem fog több pénzbe és energiába kerülni az önkormányzati szolgáltatások elérése - közölte az államtitkár.

Ismét Fazekas Sándor miniszterhez intézetek kérdést. A KDNP-s Stágel Bence arra volt kíváncsi, hogy mennyire biztosítható a gazdálkodók versenyképességének megőrzése a mezőgazdasági felnőttképzés finanszírozásának csökkenése következtében. Az ingyenes tanfolyamok eltűntek, vagy korlátozott számban állnak rendelkezésre. A miniszter válasza szerint az agrárgazdaság teljesítménye nem választható el a szakképzéstől és a felnőttképzéstől. "Célunk, hogy a hozzáadott érték a mezőgazdaságban növekedjen." A szakképzés területén az új törvény január elsején lépett hatályba.

Hiller István szocialista politikus arról érdeklődött, hogy milyen szakmai, milyen politikai indokok miatt kívánnak visszatérni a magyar közoktatás tervutasításos múltjához. A mostani alaptanterv-tervezet az 1978 előtti mintát hozza vissza, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy előre megyünk a múltba. Halász János államtitkár: döntse el mit választ, a magyar gazdaság és oktatás versenyképességét vagy a tervutasításos rendszert, amelyet önök jól ismerhetnek. Az ország versenyképességi eredményességi képességeit javíthatja, ha a dolgozók azonos oktatásban részesülnek függetlenül attól, hol tanulnak.

A jobbikos Staudt Gábor arról érdeklődött, hogy miért átláthatatlan és "mutyiszagú" továbbra is az állami földek kiosztása? Csak a fideszes haveroknak van esélye - mondta. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter válaszában leszögezte, hogy szeretne megnyugtatni mindenkit, hogy az állami földek bérbeadásánál a kis- és közepes vállalkozásokat támogatják, amelyek állattenyésztéssel akarnak foglalkozni. A pályázatokat összesen 33 400 hektárra írták ki, 26 és fél hektár az átlagos birtokméret. Az érdeklődés az állattartók részéről nagy. A családi gazdaságok ezáltal erősödhetnek, és erősödhetik az állattartás.

Hirdetés