2012. február. 20. 15:51 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 20. 15:46 Itthon

Se Gyurcsányék, se Mesterházyék nem fognak össze a Munkáspárttal

Az MSZP semmilyen együttműködésre nem hajlandó olyan pártokkal és mozgalmakkal, amelyek nem a demokratikus értékeket képviselik, megkérdőjelezik Magyarország euroatlanti integrációját és nem utasítják el a diktatúra minden formáját - közölte Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető hétfőn az MTI-vel. A Demokratikus Koalíció (DK) ugyancsak tudatta: nem kíván részt venni olyan kezdeményezésben, amelyben egy szélsőséges, az uniós tagságot megkérdőjelező kommunista párt is szerepet kaphat.

A Nol.hu csütörtökön arról számolt be, hogy kerekasztalt alapítottak a baloldali pártok. Az írás szerint a Baloldali Kerekasztal a Változásért elnevezésű szövetség alapítói között a Magyar Kommunista Munkáspárt, a Vajnai Attila nevével fémjelzett Munkáspárt 2006, a Kapolyi László és Schmuck Andor által irányított Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a korábban Tamás Gáspár Miklós, most Trasciatti Attila ügyvezető elnök szervezte Zöld Baloldal, illetve az MSZP is ott van.

A szocialista pártot a portál információja szerint a csütörtöki első tanácskozáson Balogh András elnökhelyettes képviselte, aki tolmácsolta az MSZP partnerségi szándékát, de jelezte: tájékoztatja az ügyről a pártelnökséget.

Mesterházy Attila hétfői közleményében azt írta: előterjesztésére az MSZP elnökségének és frakciójának együttes ülése egyhangú határozatot hozott arról, hogy a szocialisták nem vesznek részt annak a baloldali kerekasztalnak a tevékenységében, amelyben a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt is jelen van. "Ugyanakkor az MSZP továbbra is nyitott minden olyan párbeszéd előtt, amelynek értékalapja a demokratikus értékrend és az antifasiszta gondolat, az euroatlanti szövetséghez tartozás támogatása; amely legfőbb céljának tekinti az Orbán-kormány leváltását, és az új Negyedik Köztársaság felépítését" - tette hozzá.

Az ügyben közleményt juttatott el az MTI-hez a Demokratikus Koalíció is. A Gyurcsány Ferenc vezette pártot senki sem képviselte a múlt heti alakuláson, Schmuck Andor, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt főtitkára ugyanakkor az Indexnek azt mondta, a DK-t és az LMP-t a csütörtöki alakulóülés után meghívták a szövetségbe.

"A DK nem kíván részt venni olyan kezdeményezésben, amelyben egy szélsőséges, az uniós tagságot megkérdőjelező, a Fidesszel az elmúlt választásokon és azt megelőző népszavazásokon együttműködő kommunista párt is szerepet kaphat" - áll a szervezet közleményében.

Hirdetés