A távirati iroda jelentése szerint több száz ember vett részt Budapesten szombat délután a Malév emlékére rendezett békés felvonuláson. Egyenruhába öltözött pilóták, utaskísérők, munkatársak és családtagjaik búcsúztak így a 66 éves múltú légitársaságtól.
A Lurdy-háztól a felvonulás a Malév jól ismert szignáljára indult, a vonulók többségén "I'live Malév 66 év 1946-2012" felírat volt olvasható. Számos pilóta egyenruhában jelent és a tömegben gyakori viseletnek számított a légiutaskísérők jellegzetes kendője: sötétkék alapon piros, fehér és zöld stilizált repülőket ábrázolva. Az esemény hivatalos zárásaként a Gellért téren utoljára hangzott fel a Malév szignálja és a tér felett a menetet a Malév repülőklub négy, kötelékben repülő Cesna típusú repülőgépe köszöntötte.
A Malév február 3-án reggel hat órakor szüntette be működését, törölve valamennyi járatát. Limburger Lóránt vezérigazgató akkor úgy fogalmazott: a korábbi napok beszámolóinak hatására ugyanis a cég partnerei elvesztették bizalmukat, és előre kérték az általuk nyújtott szolgáltatások ellentételezését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete.