Itthon MTI 2012. február. 07. 19:06

Elemzők értékelték Orbán beszédét: "konkrétumok nélkül"

Az MTI által megkérdezett gazdasági elemzők kiemelték a megegyezési szándékot Orbán Viktor keddi országértékelő beszédéből, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a miniszterelnök konkrétumok említése nélkül beszélt erről.

Sok újdonság nem volt Orbán Viktor beszédében, különösen azt illetően, hogy a magyar politikának milyen a hozzáállása az európai együttműködéshez, illetve milyen a magyar vezetés kompromisszumkészsége az EU/IMF-hitelkeret aláírása érdekében Duronelly Péter, a Budapest Bank befektetési igazgatója szerint. Elmondta: az ország azonban olyan gazdasági helyzetbe került, amely alapján újabb finanszírozási csomagra lesz szüksége, ugyanakkor a különutas gazdaságpolitika mellett a hitelszerződés aláírására nem nagyon lenne lehetőség.

Duronelly Péter szerint az elemzők azt várják, hogy az az ellentét, ami a politikai elvek és a pillanatnyi gyakorlat, illetve a csomag aláírásához megszabott előfeltételek között van, hogyan oldódik fel, ám erre a kormányfő beszédéből "se pro, se kontra" nem lehetett választ kapni. "Arra választ kaptunk, hogy a tárgyalásokra hajlik a magyar politika, de arra nem, hogy ez elegendő-e a megegyezéshez" - fűzte hozzá a Budapest Bank befektetési igazgatója.

Kiemelte, hogy a miniszterelnök egyértelműen letette a voksot az egykulcsos szja mellett. Vagyis az látszik, hogy a magyar fél álláspontja szerint az egykulcsos szja-t tekintve nincs helye kompromisszumnak - mondta. Megjegyezte azt is, hogy Orbán Viktor változatlanul kiállt az államadósság csökkentése és a költségvetési hiány alacsonyan tartása mellett.

Stiller Ákos

Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője is úgy vélte, hogy a kormányfő beszéde gazdaságpolitikai szempontból nem tartalmazott sok újdonságot. Arra azonban felhívta a figyelmet: amikor Orbán Viktor a Széll Kálmán-terv 83 százalékos teljesítéséről szólt, vélhetően beleértette az ez évre szóló költségvetési intézkedéseket is. A CIB Bank elemzője is figyelemre méltónak nevezte, hogy a miniszterelnök ismét kiállt az egykulcsos szja mellett.

Emellett Orbán Viktor megerősítette, hogy a kormány a költségvetési fegyelem betartásához ragaszkodik, ami fontos jelzés a befektetőknek, és a miniszterelnök arra is utalást tett, hogy készek a megegyezésre az EU/IMF-hitelkeret érdekében - tette hozzá. Az MKB Bank vezető elemzője szerint egy évértékelő beszédtől konkrétumokat nem lehetett várni, így inkább a beszédből kihallható üzeneteket lehet értékelni. Kondrát Zsolt szerint a kormányfő a korábbi szakasz lezárását, egy új, konszolidációs szakaszt hirdetett meg, ami új stílust is jelent.

Mivel a befektetőket, a többségi külföldi tulajdonú bankokat és a multinacionális cégeket igen kedvezőtlenül érintették a 2010-2011-ben bevezetett válságadók, őket kívánta megnyugtatni Orbán Viktor akkor, amikor ennek a gazdaságpolitikai kurzusnak a lezárásáról beszélt - vélekedett Kondrát Zsolt.

Az elemző ugyanakkor hiányolta a beszédből azokat a szükséges reformlépéseket, amelyekre még szükség lehet, különösen abban az esetben, ha a külső konjunktúra a jelenleginél is kedvezőtlenebb lesz, és a magyar gazdaság nem képes növekedni. Ebben az esetben ugyanis megszorításokra lehet szükség, amire a miniszterelnök nem készítette fel hallgatóságát - tette hozzá. Kondrát Zsolt úgy érzékelte, bár az EU/IMF-megállapodásról direkt módon nem beszélt a miniszterelnök, "virágnyelven a megegyezési hajlandóságot jelezte".

Hirdetés