2012. január. 26. 13:10 Roma Sajtóközpont Utolsó frissítés: 2012. január. 27. 14:02 Itthon

"Rajtaütés" a jászladányi iskolában - videó

Jogellenesen különítik el egymástól a jászladányi önkormányzati és alapítványi iskola diákjait – állapította meg tavaly nyári jogerős ítéletében a Legfelsőbb Bíróság. A Roma Sajtóközpont megnézte, változott-e a helyzet a döntés óta.

A hazai iskolai szegregációs folyamatok állatorvosi lovaként jellemzett iskolai elkülönítési tíz éve terítéken van. A Legfelsőbb Bíróság (LB) 2011. június 29-i ítélete megállapította, hogy az önkormányzat a gyermekek fizikai elkülönítésével a saját iskolájában tanuló diákokat etnikai kisebbséghez való tartozásuk és vagyoni helyzetük alapján különítette el, ami jogellenes, mert sérti az egyenlő bánásmód követelményét. Az LB kötelezte az önkormányzatot, hogy a jogsértést hagyja abba. A település képviselő-testülete feloszlatta magát, új választást írtak ki, amin a szegregációt bevezető és védelmező polgármester már elbukott.

A Roma Sajtóközpont a településre látogatott, hogy megnézze, mi történt az ítélet óta. Bár az új polgármester arra hivatkozott, hogy nem igazán ismeri az ügy jogi hátterét, legalább szimbolikusan változtatott a helyzeten. Kérdés, nyitva lesz-e a két iskolát és a gyerekeket elválasztó ajtó, az együttélés elkezdődhet-e?

Jászladányban 2002-ben önkormányzati segítséggel létrehoztak egy tandíj ellenében látogatható alapítványi iskolát az önkormányzati tulajdonú iskola épületében, majd az így elkülönített iskolákat fizikailag is elzárták egymástól. Az önkormányzati iskolába zömmel cigány és szegény gyerekek maradtak, akik nem tudják megfizetni az alapítványi iskola tandíját.

Roma Sajtóközpont

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.