Gyakorlatilag azt mond José Manuel Barroso Orbán Viktornak, amit akar, a magyar kormányfőnek nem lesznek feltételei, hiszen - a hivatalos nyilatkozatokkal szemben - égetően szükségünk van az uniós készenléti hitelre, és az EU láthatóan az IMF-el szorosan egyeztetve diktál feltételeket Magyarországnak. Fideszes forrásunk szerint mindent hajlandó lesz elfogadni kedden Orbán Viktor Brüsszelben.
A „senki ne szóljon bele” stílusú retorikától a „készek vagyunk bármiről tárgyalni, de ez nem jelenti azt, hogy minden elfogadhatón” át a magyar kormány a héten szerdán az Európai Parlamentben Magyarországról zajlott vita idejére eljutott odáig, hogy Orbán Viktor kormányfő már arról beszélt felszólalásában: „rendelkezésre áll” az esetleges hibák kijavítására, de még itt is arról beszélt, hogy az alkotmányt nem érte kritika, „csak” az átmeneti rendelkezéseket. (Ez egyébként nem volt igaz, Olli Rehn pénzügyi biztos az alkotmányt is hangsúlyosan említette a jegybanktörvény kapcsán.)
Kedden Orbán Viktor José Manuel Barroso bizottsági elnökhöz utazik Brüsszelbe raportra, úgy, hogy pénteken a Michael Spindelegger osztrák alkancellárral folytatott megbeszélései után már azt mondta: tekintettel a jelenlegi "felfokozott hangulatra", a magyar kormány olyan, az unió által kifogásolt jogszabályi pontokon is kész változtatni, amit szerinte a közösségi jog egyébként nem követelne meg, és Magyarország megtarthatná az adott szabályozást, sőt, egy jogvita végén szerinte a bíróság végül a magyar kormány álláspontja mellett „tenné le a voksát”. Azonban mivel a „konfliktusokat nem növelni, hanem csökkenteni akarják, ilyen esetekben is készek törvényt módosítani”.
"Indítsuk újra a Klubrádiót?"
„Mit akarhat még a Bizottság, hogy indítsuk újra a Klubrádiót?” - ironizált egy fideszes forrásunk, és akár az is elképzelhető, hogy akaratán kívül rátapintott az igazságra: jól jelzi ezt az a levél is, amit Neelie Kroes küldött a héten Navracsics Tibornak. Ebben az EU médiabiztosa konkrétan is megemlíti a Klubrádió ügyét, és azt kéri a magyar kormánytól, hogy „bár ez a terület a kormány kompetenciája, mégis tegye lehetővé több rádiófrekvencia kiosztását”.
Azt már legutóbbi cikkünkben is több kormányzati forrás megemlítette, hogy - ha az EU-val szemben próbálunk is lavírozni - az IMF igényeit feltétel nélkül teljesíteni fogják, ott „nincs mozgástér”. Fideszes informátorunk ugyanezt erősítette meg. A jelek szerint így akár a kormányzat számára szimbolikus ügyekben is engedni kell. Ezek egyike mindjárt az egykulcsos adó eltörlése lenne, amiről Orbán Viktor ugyan pénteken reggel még azt mondta, hogy „sületlenség”, délutáni sajtótájékoztatóján már úgy fogalmazott, nincs értelme előzetesen bármit kommentálni - miközben Varga Mihály miniszterelnök helyettes már azt mondta a köztévében, hogy ha az IMF szeretné, erről is tárgyalunk. „Végül is már eddig is kétféle adóalap van, hiszen 200 ezer forintos havi jövedelem fölött marad a szuperbruttó” - mondta erre fideszes forrásunk, hozzátéve, hogy a kormány várhatóan arra is kész lesz, hogy kétharmad helyett mindössze feles törvényben rögzítse az arányos adózást - ha éppen ez lesz a kérés.
Bravúr kell
Szintén elmarad várhatóan az MNB és a PSZÁF összevonása, és az új tagok kinevezése a Monetáris Tanácsba és a jegybank igazgatótanácsába - 2013 után is, hiszen itt az lett volna korábban a lehetséges kompromisszum, hogy Simor András mandátumának 2013-as lejártáig nem nyúlnak hozzá a jelenlegi status quóhoz.
Forrásunk ugyanígy simán elképzelhetőnek tartotta, hogy 62-ről 65 évre emelik a bírák korhatárát, hiszen ez is kifogás, sőt, várhatóan a Szájer József házastársa által vezetett Országos Bírói Hivatal jogkörét is megnyirbálhatják, pontosabban egyes jogokat forrásunk tippje szerint az OBH majd csak az ellenőrző szervként funkcionáló Országos Bírói Tanács egyetértésével gyakorolhat. Forrásunk szerint ugyanakkor nem lehet tudni, mi lehet a feloldása Jóri András adatvédelmi ombudsman hivatala megszüntetésének - mint korábban írtuk, ezzel kapcsolatban egészen abszurd helyzet is kialakulhat.
A jelek szerint tehát végleg kifulladt a „szabadságharc”, és a kormányfőnek legalább akkora kommunikációs „bravúrra” lesz szüksége, hogy megmagyarázza a bizonyítványt Brüsszelben, mint amilyet pénteken Budapesten mutatott be az IMF-hitellel kapcsolatban, amikor azt mondta, mi nem kérjük a német és osztrák adófizetők pénzét, de „a sors iróniája, hogy úgy alakult, hogy ők adni akarják, mi pedig nem állunk félre”.