Andor: sajnálatos, hogy Magyarország ilyen sok üggyel szerepel az EB napirendjén
Andor László szerint fontos lenne, hogy az Európai Unió és Magyarország a korábbinál jobban értse egymást.
Az Európai Bizottság magyar tagja az uniós végrehajtó testület szerdai brüsszeli ülése után (már Koppenhágából nyilatkozva) az MTI megkeresésére sajnálatosnak nevezte, hogy Magyarország "ilyen formában és ilyen sok üggyel" szerepel az Európai Bizottság napirendjén.
A bizottság az ülésen az elmúlt hetek uniós fejleményeit tekintette át, beleértve az újonnan elfogadott magyar jogszabályokkal kapcsolatos aggályokat is. A foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztos közlése szerint komoly eszmecsere folyt a biztosok között.
Andor László emlékeztetett arra, hogy "számos területen kezdődött meg annak vizsgálata, hogy az elmúlt hetek-hónapok törvényhozási hulláma milyen mértékben vezetett az EU jogszabályaival és értékeivel való összeütközéshez". Ráadásul ezt olyan időszakban kell tenni, amikor Magyarország pénzügyi segítséget igényel az EU-tól es a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) - tette hozzá.
A biztos kijelentette: "fontos, hogy a két fél a korábbinál jobban értse egymást, és új fejezet kezdődjön az EU és Magyarország viszonyában, ami pozitív változásokat generálhat - nemcsak a retorika szintjen, hanem a gyakorlatban is".