2011. december. 22. 07:22 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 22. 07:21 Itthon

Koszovóba utazik ma Schmitt Pál

Koszovóba látogat csütörtökön Schmitt Pál köztársasági elnök, aki előző nap Bosznia-Hercegovinában járt, és adventi látogatása során felkereste az ottani magyar katonai kontingenst.

Udvariassági látogatást tesz Atifete Jahjagánál, a Koszovói Köztársaság elnökénél, majd pedig ünnepélyesen fogadják a KFOR egyik táborában. Itt találkozik Johann Luif dandártábornokkal, a KFOR helyettes parancsnokával, ezután pedig - egy másik táborban - a magyar-portugál zászlóalj emberei fogadják őt.

Korai vacsorát költ el a magyar kontingens tagjaival és az állománygyűlés résztvevőivel, akik előtt korábban ő is, és a kíséretében lévő Hende Csaba honvédelmi miniszter is beszédet mond.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.