Itthon MTI 2011. december. 19. 15:21

Juhász-ügy: az MSZP nem hisz az ügyészség pártatlanságában

Politikai leszámolásként értékeli az MSZP, hogy az ügyészség hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatná ki Juhász Ferencet és ezért a korábbi honvédelmi miniszter mentelmi jogának felfüggesztését kéri a parlamenttől.

Tóbiás József frakcióvezető-helyettes hétfőn újságíróknak azt mondta: az eljárás a szocialistákkal szembeni leszámolás része, és nem hisznek a vádhatóság pártatlanságban. Meggyőződésük, hogy minden vezető pozícióban lévő MSZP-s politikus felelősségteljesen, az ország érdekében tette a dolgát kormányzásuk alatt, a Fidesz-KDNP a vele szemben csökkenő nemzetközi bizalomról és hazai hitelvesztéséről akarja elterelni a figyelmet – állította.

Az ellenzéki politikus azt mondta: szolidárisak Juhász Ferenccel és minden párttársukkal, akit az MSZP elleni politikai leszámolás részeként támadnak.

Juhász Ferenc
Horváth Szabolcs

A Magyar Nemzet számolt be arról, hogy az ügyészség kikérte Juhász Ferenc mentelmi jogát. Ha az Országgyűlés megszavazza annak felfüggesztését, a volt honvédelmi minisztert hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgathatják ki az úgynevezett luxuslakásügyben.

A napilapot Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos arról tájékoztatta, hogy kedden tárgyalja a parlament szakbizottsága a szocialista képviselő mentelmi ügyét, a mentelmi jog felfüggesztéséről december 23-án szavazhat az Országgyűlés.

Budai Gyula azért jelentette fel Juhászt Ferencet, mert szerinte a képviselő még honvédelmi miniszterként hozzájárult ahhoz, hogy valódi értékük töredékéért szolgálati luxuslakásokat adjanak át a minisztériumi felsővezetőknek és tábornokoknak.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.