2011. december. 14. 19:57 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 14. 19:48 Itthon

Közmeghallgatás helyett lakossági fórumot tartottak Esztergomban

Közmeghallgatásnak indult az esztergomi önkormányzat szerdai képviselő-testületi ülése, amelytől azonban a Fidesz-frakció egésze és a Vállalkozók Pártjának képviselője is távolmaradt, így Tétényi Éva független polgármester bejelentette az ülés határozatképtelenségét, majd fórumként folytatódott a program.

Az eseménynek a városháza nagytermében történt közelmúltbeli tumultuózus jelenetek miatt a volt megyeháza díszterme adott otthont, ahol mintegy százan várták a település polgármesterét. Tétényi Éva - a jelenlévők ovációja mellett - elsőként azt jelentette be, hogy a benyújtott több mint egy tucat kérdés közül a választási bizottság két kérdésben már jóváhagyta azt a népszavazási kezdeményezést, amelyre az aktivisták hetek óta gyűjtötték az aláírásokat. Így kiírható a piac működtetésével és a hulladékkezeléssel kapcsolatos helyi népszavazás, míg a többi kérdésben még tart az aláírási ívek ellenőrzése.

A továbbiakban a jelenlévők tették fel kérdéseiket, mondták el véleményüket. Szóba került például a város hatalmas adósságállománya, az iskolák állami kézbe vétele, a bezárt élményfürdő, az esztergomi közszolgáltatások színvonala, vagyis szinte minden, ami az elmúlt hónapokban borzolta az emberek kedélyét.

Az olykor személyeskedő kijelentésektől sem mentes fórumon többen tájékoztatást kértek az Alkotmánybíróság december 2-i döntéséről, annak hatásairól, valamint következményeiről. Az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a város adósságrendezési tervének alapját jelentő reorganizációs tervet, amelyet áprilisban, a polgármester szerint törvénytelenül tartott testületi ülésen, a város vezetőjét és az ellenzéket kizárva fogadott el a helyi Fidesz-frakció.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.