2011. november. 24. 12:38 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. november. 24. 13:08 Itthon

TASZ: Lázár megkérdőjelezi a fogyatékos gyerekek oktatáshoz való jogát

A fogyatékos gyerekek iskolarendszerből való kiszorulásához vezethet, és súlyosan veszélyezteti az érintett gyerekek alapfokú oktatáshoz való jogainak érvényesülését Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének a köznevelési törvényhez benyújtott módosító javaslata a Társaság a Szabadságjogokért szerint.

Szülők, szakemberek és civil szervezetek is levélben tiltakoztak az ellen, hogy eltöröljék a legsúlyosabb fokban fogyatékos gyerekek iskolai osztályaiban a minimális óraszámokat. „Látszólag rugalmasságról és az óraszámoknak a gyerekek szükségleteihez való hozzáigazításáról van szó, de valójában a jogok számon kérhetősége - ezzel pedig maga a jog - kerül veszélybe” – mondta Verdes Tamás, a TASZ munkatársa.

A civilek levelükben arra hívták fel a figyelmet, hogy a módosító javaslat 1500-3500 súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerek jelenlegi és jövőbeni iskolai pályafutását érinti, az óraszámok minimuma a tankötelezettség egyik legfontosabb objektív, számszerű kritériuma, és ha ez a szám nincs törvényben rögzítve, akkor a gyerekek elemi oktatási jogai számonkérhetetlenné válnak.

A javaslat indoklása szerintük megalapozatlan: a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek iskolai oktatásának szabályozásával összhangban a gyermekek terhelhetőségét – ahogyan minden más tanulói csoport esetében is – az iskolán belül gyógypedagógiai munkával kell fejleszteni, a szakértői bizottságok pedig a meglévő szolgáltatási kapacitások figyelembe vételével tehetnének javaslatot a sajátos nevelési igényű gyermekek iskolai ellátására. A javaslat azonban arra kényszerítheti a szakértői bizottságok munkatársait, hogy a gyermek igényeihez képest alacsonyabb óraszámra tegyenek javaslatot.

A tiltakozó civilek szerint a javaslatot semmilyen érdekvédelmi vagy szakértői szervezettel nem egyeztették, nyilvános vitája nem volt, ezért azt kérik, hogy Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, Lukács Tamás, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke, illetve Pokorni Zoltán, az Oktatási, tudományos és kutatási bizottság elnöke a javaslat elfogadását ne támogassa, kezdeményezze a javaslat bizottsági megtárgyalását, és foglaljon állást a javaslat elfogadása ellen.

Hirdetés