Itthon MTI 2011. november. 16. 16:21

A PDSZ azt kéri, halasszák el a köznevelési törvény vitáját

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt kezdeményezi, hogy halasszák el az új köznevelési törvény vitáját 2012. március 31-ig, az érdekvédelmi tömörülés a jogszabályhoz megfogalmazott módosító javaslatait eljuttatta a parlamenti képviselőknek.

A köznevelési törvény általános vitáját kedden kezdte meg az Országgyűlés. Mendrey László, a szakszervezet elnöke szerdán az MTI-nek azt mondta: a tervezetet jelen állapotában elfogadhatatlannak tartják. Az érdekvédelmi vezető álláspontját kifejtve három pontot emelt ki: a pedagógusoknak kötelezően előírt, heti 32 órai iskolai benntartózkodást, ami véleménye szerint jelentős óraszám-emelkedéssel jár majd. Elnagyoltnak nevezte továbbá a javaslatban az egész napos iskolát, és kritizálta a pedagógus- életpályamodellre vonatkozó elképzeléseket is.

Hoffmann Rózsa és Mendrey László a PDSZ választmányi ülésén
MTI / Kovács Tamás

Mendrey László, idézve Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár szavait, aki a közelmúltban "drámai mértékű" béremelésről beszélt az életpálya bevezetésével kapcsolatban, úgy fogalmazott: a "drámát" nem a béremelés mértékében, hanem annak elmaradásában látják. Rámutatott: sem 2012-re, sem 2013-re nem lehet látni, honnan forgatják be az életpályamodellhez szükséges több mint 100 milliárd forintot.    

Az érdekvédő kiemelte: nincs törvénykezési kényszer. Most november közepe van, szeptember elsejéig még 10 hónap áll rendelkezésre. "A közoktatási rendszer működik, minden reggel becsöngetnek az iskolákba, nincs ostromállapot" - mondta.

Mendrey László ugyanakkor hozzátette: nincsenek illúzióik. Elküldték azonban a parlamenti képviselőknek javaslataikat, és fórumokat szerveznek, amelyeken azt szeretnék megmutatni, hogy "nem a törvény ellen, hanem a törvényért vannak".


 

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.