Volt munkatársa perelte be a Szegedi Városi Televíziót
Jogellenesen bocsátotta el az egyik felelős szerkesztőt a Szegedi Városi Televízió új vezetője. Farkas Mária bírósághoz fordult és megnyerte a pert. Számítása szerint ez több mint 4 millió forintjába került az adófizetők pénzéből támogatott cégnek.
Farkas Mária évekig felelős szerkesztőként dolgozott a Szegedi Városi Televíziónál. A VTV-nél tavaly decemberben vezetőváltás volt: Csala Gabriella ügyvezető igazgatói székét Zelena András foglalta el, aki racionalizálással, költségcsökkentéssel kezdett a 24 alkalmazottal dolgozó, százmilliós nagyságrendű cégnél. Elmondása szerint a létszám alig tíz százalékát érintette a leépítés.
Voltak, akik közös megegyezéssel távoztak a televíziótól, Farkas Mária azonban nem fogadta el a közös megegyezésre tett ajánlatot, mint ahogy azt sem, hogy a jövőben nem a munkaszerződésében meghatározott felelős szerkesztőként, hanem riporterként alkalmazzák. Ezért rendes felmondással megszüntették a munkaviszonyát. Az indoklás szerint azért, mert a csökkentett önkormányzati támogatás miatt át kellett szervezni a munkakörét, amivel a tévé vezetése szerint jelentős költségmegtakarítás érhető el. A városi tévében egyébként most is három felelős szerkesztő dolgozik, akárcsak korábban – olvasható a Délmagyarország cikkében.
Farkas Mária azért fordult bírósághoz, mert úgy érezte: az elbocsátás indoka nem volt sem valós, sem okszerű, sem pedig világos. A VTV vesztett a perben, az egykori felelős szerkesztőnek körülbelül 400 ezer forint elmaradt munkabért és 10 havi bérének megfelelő kárátalányt, 2,3 millió forintot kellett kifizetni. Farkas Mária számítása szerint a kárátalánnyal, a járulékokkal, a perköltséggel és az eljárási illetékkel, valamint a márciusban kifizetett végkielégítéssel együtt több mint 4 millió forintjába került a városi televíziónak a jogellenes elbocsátása.