2011. november. 08. 12:28 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 08. 12:27 Itthon

Letartóztattak egy nőt agyonverő férfit

Előzetes letartóztatásba helyezett a székesfehérvári városi bíróság egy 34 éves mezőfalvai férfit, aki a gyanú szerint tavaly májusban Mezőfalva-Szőlőhegyen szóváltás után olyan súlyosan bántalmazott egy tolnanémedi nőt, hogy az belehalt sérüléseibe - közölte a rendőrség kedden.

A bűncselekményre a 67 éves, Tolna megyében élő asszony eltűnésével kapcsolatban a simontornyai rendőrkapitányságon megindított közigazgatási eljárás során derült fény, az ügy az idén szeptemberben illetékességből került át a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra - mondta el a főkapitányság szóvivője. A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott bővebb információt az ügyről.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.