2011. november. 07. 15:50 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 07. 15:42 Itthon

Öt és fél év börtönt kapott egy bolti rabló

Öt év hat hónapi börtönre ítélte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság hétfőn azt az előzetes letartóztatásban lévő férfit, aki tavaly decemberben Jászárokszálláson 30 ezer forintot rabolt egy élelmiszerboltból. Az elkövető lopás miatt már állt a bíróság előtt, és akkor próbára bocsátották.

A vádirat szerint a férfi hajléktalanként élt Érden és Százhalombattán, de időnként megjelent Jászárokszálláson élő szüleinél. Tavaly december 15-én szülei házából indult útnak, és délután kétszer is bement a Kanyar ABC nevű boltba kisebb dolgokat vásárolni.

Harmadik alkalommal már rablási szándékkal tért vissza: a pulthoz lépett, kapucnis pulóvere kenguruzsebéből elővett egy fegyvernek látszó tárgyat, egy pisztolyöngyújtót, amelyet csőtorkolatával az eladóra irányított, és közölte: "fegyveres rablás, kérek 40 ezer forintot!" Az eladó közölte, hogy a boltban csak 30 ezer forint van, majd átadott a vádlottnak három 10 ezer forintos bankjegyet. Harsányi a pénzt a fegyverrel együtt a pulóvere zsebébe tette, és távozott az üzletből.  

A vádlott - vallomása szerint - ezután Százhalombattára utazott, ahol a vasútállomáson egy általa csupán látásból ismert embernek átadta a pisztolyöngyújtót és a tárcáját, amelyben a bűncselekmény elkövetéséből származó összegből mintegy 27 ezer forint volt. Az ismeretlen a részére átadott tárgyakkal eltűnt a vasútállomásról.

Az ítéletet a vádlott tudomásul vette, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.