Itthon MTI 2011. november. 04. 08:16

VG: kamatmentes hitelt kapnak praxisvásárlásra a háziorvosok

Ismét felértékelődhet a háziorvosi szakma, ha a kétmilliárd forint induló tőkével létrehozandó praxiskezelő központ kamatmentes hitelt ad a praxisvásárlásra, emellett szabályozza a szükséges és a tb által finanszírozható háziorvosi szolgáltatások körét - írta pénteki számában a Világgazdaság.

A praxiskezelő központ vélhetően az Országos Alapellátási Intézet (OALI) részeként dolgozik majd, működését pedig kormányrendelet szabályozza. Balogh Sándor, az (OALI) főigazgatója a lapnak azt mondta: tízéves igény teljesedhet be, ha a parlament jóváhagyja a praxiskezelő központot. A 6800 praxis közül kétszázban évek óta nincs orvos, több mint száz tartósan, legalább egy éve üresen áll, többségük Szabolcs, Borsod, Szolnok, Heves megyében.  A háziorvosok közül 1800 jócskán túl van már a 65. életévén, nem kevesen 70, sőt 80 évnél idősebbek. Balogh Sándor szerint a praxisalap létrehozása segítheti a nyugdíjba vonulásokat. 

MTI / H. Szabó Sándor

Komáromi Zoltán háziorvos a lapnak nyilatkozva úgy vélekedett: célszerű lenne, ha az állam az osztrákok példájára meghatározná egy adott területen a lakosság ellátásához szükséges háziorvosi szolgáltatások minimumát, a felső határt pedig a szakmai szervezetek vagy a praxiskezelő állapítaná meg. Ez a biztonságos betegellátás garantálása mellett a praxisok értékállósága miatt is fontos. Egy praxis értéke attól függ, hogy képes-e fenntartani magát, milyen távolságra van például a mentőszolgálattól, vagy a központi ügyeletektől - fejtette ki. 

Jelenleg egy átlagos háziorvosi szolgálat havonta 850 ezer forint bevételre számíthat a társadalombiztosítótól, ez az orvosok szerint nagyon kevés: 500 ezret visznek el a dologi kiadások, 300 ezer marad az orvos, a nővér és az asszisztens bérére. Arra a kérdésre, hogy szükség van-e ennyi praxisra, a praxiskezelő adhatná meg a választ - mondta a háziorvos.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.