Sikeresen zárult a Budai Vár és más, országos műemlékek helyreállítására kiírt közbeszerzési eljárás. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő összesen több mint 2 milliárd forint keretösszeggel kötött szerződéseket a pályázatok nyerteseivel.
Az MNV júliusban döntött arról, hogy nyílt közbeszerzési pályázatokat ír ki az ügyben. A vagyonkezelő igazgatósága októberi ülésein döntött a pályázatok lezárásáról – olvasható a vagyonkezelő csütörtöki közleményében.
Zicherman Zsolt szóvivő elmondta: külön közbeszerzési eljárást folytattak le a Budai Vár vár- és támfalainak helyreállítási és veszélyelhárítási munkáira, illetve az egyéb ingatlanokon országosan végzendő javítási, helyreállítási munkákra.
A két közbeszerzési eljáráson 5-5 nyertes pályázóval kötöttek keret-megállapodási szerződéseket - mondta a szóvivő. Hozzátette, hogy a felújítandó műemlékekkel kapcsolatos munkálatokra minden esetben a nyertesektől kérnek árajánlatot, a helyreállításokat folyamatosan végzik el.
Megújul egyebek mellett a szigetvári vár, a regéci várrom, a szegedi Napsugaras ház, a bajnai Sándor-Metternich kastély kerítése, a somlói vár, Drégelyvár fala, a cseszneki várrom és a szakályi népi tájház.
Az MNV Zrt. a keret-megállapodást a budai várnál nettó 500 millió forint plusz 50 százalék, míg a további ingatlanoknál 1,5 milliárd forint plusz 50 százalék értékben kötötte meg, hogy ne csak az idei, de a jövőre tervezett építési munkák nagy részének elvégzéséhez is keretet adjanak.