2011. november. 03. 19:51 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 03. 19:46 Itthon

Közel 140 millióért építettek körforgalmat Vecsésen

Közel 138 millió forintos beruházással betonburkolatú körforgalmat építettek ki Vecsésen - közölte az építésben részt vevő Magyar Cementipari Szövetség (MCSZ) csütörtökön.

Az autósok novembertől használhatják a körforgalmat, amely a Dózsa György utca - Budai Nagy Antal utca - Gyáli út - Széchenyi utca kereszteződésében található, és amelyen naponta közel 6500 jármű halad át. A körforgalom kiépítése biztonságtechnikai szempontból is szükségszerű volt, a szakemberek várakozásai szerint az átépítés jelentősen megkönnyíti az itteni városlakók és az áthaladó ingázók közlekedését - áll a közleményben.

A vecsési Magyarország első betonburkolatú körforgalma. A beton alapanyagnak köszönhetően a burkolat ellenállóbb a terhelésnek és a hőmérsékleti hatásoknak, amelyek az aszfaltból készült körforgalmak gyorsabb elhasználódását okozzák. A kedvezőbb tulajdonságok ugyanakkor nem igényelnek az aszfaltozásnál magasabb építési költséget, miközben jelentősen hosszabb - akár négy-öt évtizedes - élettartama miatt a beton versenyképes megoldás - hangsúlyozza a szövetség a közleményben. 

Megemlítik, hogy Európában is egyre jelentősebb szerepet kap a betonburkolat alkalmazása az útépítési gyakorlatban, Ausztriában és Svájcban is száz feletti a betonburkolatú körforgalmak száma, Németországban pedig a harmincadik ilyen műtárgyat építik meg 2011 végére.

 

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.