Horváthné Kántor Klárát választották meg polgármesternek a Vas megyei Nagytilajon a vasárnap megtartott időközi választáson. A jegyző, Tóth Tamás közölte: a 118 szavazásra jogosult lakosból 50-en járultak az urnához, a leadott voksok közül egy volt érvénytelen.
Horváthné Kántor Klára, aki eddig is tagja volt az öttagú képviselő-testületnek, egyedüli jelöltként indult az időközi polgármester-választáson, függetlenként vállalta a megmérettetést. Megválasztásával képviselői helye megüresedett, de ezért nem kell időközi önkormányzati képviselő-választást tartani, mivel az a jelölt lép a helyébe, aki a 2010. októberi voksoláson a sorban a legtöbb szavazatot szerezte, de mandátumot akkor nem kapott. Az 158 lakosú községben azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert az előző polgármester július 29-én meghalt.
Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.