Itthon Csikász Brigitta 2011. október. 26. 12:42

Botrányos BKV-beruházás: így történhettek a visszafizetések?

A Hagyó Miklóshoz köthető, több vállalkozásnak is helyet adó Szent István körúti irodaházban volt bejegyezve az a C. C. Soft Kft., amely a szentendrei HÉV utastájékoztatási rendszerét "építette ki" botrányos körülmények között. A kft. a munkát nem megfelelően végezte el, de a BKV-tól megkapta a szerződés szerinti százmillió forintot. Ez az összeg az Egymásért Alapítvány ügyei miatt elhíresült Földesi-Szabó által vezetett párthoz vándorolt.

Újabb dokumentumok jutottak a hvg.hu birtokába arról a százmillió forintos adományról, amelyet a szoftver-szaktanácsadást és -ellátást végző C. C. Soft Kft. adott a csempészésért első fokon hét évre ítélt Földesi-Szabó László gründolta Magyarok Egymásért Szövetsége (MESZ) elnevezésű pártnak. A papírok szerint társadalmi szervezet konkrét cél nélkül csak általános hivatkozással jutott a készpénzben nyújtott támogatáshoz, és arról nem is kellett elszámolnia. A C. C. Softot abba a belvárosi irodaházba jegyezték be, ahol a BKV-ügyekben főgyanúsított Hagyó Miklóshoz kapcsolható több vállalkozás is megtalálható volt. Emiatt merülhet fel az, hogy a kft. nem véletlenül jutott munkához a BKV-nál, s hogy annak ellenére kifizették, hogy rendesen ki sem építette az utastájékoztatási rendszert a szentendrei HÉV vonalán. A C. C. Soft akkori vezetőjével szemben a Központi Nyomozó Főügyészség nem indított eljárást.

A C. C. Soft esete a MESZ-szel

Két évvel ezelőtt adta közre az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azt a jelentést, amely a Magyarok Egymásért Szövetséget vizsgálta. Ebből kiderült, hogy a szinte ismeretlen és ma már nem is működő párt 2008-ban százmillió forintot kapott egy gazdasági társaságtól, a C. C. Soft Kft.-től. A cég ügyeivel az Origo is részletesen foglalkozott. A nagyösszegű adomány furcsának tűnt, de a számvevőszék egyik illetékese arról számolt be, meggyőződtek arról, hogy a pénz valóban befolyt a párthoz. Mint korábban megírtuk, nem ez az első érdekes pénzmozgás Földesiék felé, a Fidesz-közelinek mondott CBA-vezetőktől is több százmillió forint támogatás érkezhetett az Egymásért Egy-Másért Alapítványhoz.

A hvg.hu-hoz került dokumentumok szerint a támogató okirat teljesen szabad kezet ad a MESZ-nek a százmillió forint felhasználására, ugyanis támogatási célként a párt "működésének, beruházásának elősegítését" jelöli meg. A "beruházás" kifejezés már önmagában is nehezen értelmezhető, hiszen egy párt a törvények szerint nem folytathat gazdasági tevékenységet. A dokumentum nem jelöl meg olyan kitételt, hogy a szövetségnek be kellene számolnia később arról, mire használta fel az adományt.

Hagyó Miklós itt éppen nem a Szent István körúti irodából távozik, és valószínűleg visszaosztott pénz sincs nála
MTI

Ráadásul a százmillió forint nem is a megszokott módon – banki utalással – került a párthoz. Azt a szervezet elnöke, a csempészet és sikkasztás miatt első fokon hét évre elítélt Földesi-Szabó László, aki az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumát is vezette, személyesen készpénzben vette át a C. C. Soft ügyvezető igazgatójától, E. A.-tól – a dokumentumok tanúsága szerint. Ezt követően a százmilliót Földesi-Szabó rakta be a párt kasszájába 2008. december 30-án. A MESZ 2008-ra vonatkozó pénztárjelentése szerint a C. C. Soft adományán kívül a párt 2008-ban 26 millió forintot kapott támogatásként, amely három többmilliós összegből jött ki, s azokat a vesztegetés gyanúja miatt kiadatási eljárás alatt álló Jakubinyi Róbert fizette be.

C. C. Soft vagyona hárommillió forint volt

A jelentős összegű támogatás abból a szempontból nagyon furcsa, hogy a kft. 2007-es adózott eredménye – amiből pénzadományt nyújthatott a szövetségnek – mindössze 2,7 millió forint volt. Kérdés, hogy E.A. a Földesi-Szabó kezébe adott összeget miért nem saját cége felvirágoztatására fordította. Az adományozás idején a cégbíróságra már benyújtották a kérelmet a felszámolás elindítására, továbbá a támogatás után nem sokkal az adóhivatal végrehajtást indított a társasággal szemben, amely aztán 2009 novemberében felszámolás alá is került. A felszámoló a cégnyilvántartás adatai alapján a kft. vagyonát hárommillió forintra becsülte.

A százmillió forint eredetéről kiderült, hogy ahhoz a C. C. Soft a BKV-tól jutott hozzá, miután a közlekedési társasággal szerződést kötött a szentendrei HÉV vonalán történő utastájékoztatási rendszer kiépítéséről. A dolog szépséghibája csak az, hogy a fizetséget úgy kapta meg a C. C. Soft, hogy a "kiépített" utastájékoztató rendszer botrányos volt. Mint arról a belső jelentés alapján a Hírszerző is beszámolt, a céget a szükséges referenciák hiányában eleve nem hozhatták volna ki győztesnek. A megállapodás eredetileg 85 millió forintról szólt, ezt módosították utólag 99 millióra, amit a BKV belső jelentése is szóvá tett. A jelentés szerint miután a rendszer "kiépítése" megtörtént, az ellenőrök bejárták a HÉV érintett szakaszát, és azt tapasztalták, hogy a kijelzők egyharmada nem működött. Mint írták, ennek oka az lehet, hogy normál igénybevételre tervezett LCD tévéket használtak, azok üzemi hőfokát pedig egy utólag beszerelt kézi meleglevegő-fújó készülékkel biztosították.

Az ügy kapcsán – mint azt a hvg.hu-nak Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta – gyanúsított lett Hagyó Miklós és Balogh Zsolt, egykori megbízott BKV-vezérigazgató is. A szóvivő közölte azt is, a cég ügyvezetőjével szemben nem indítottak eljárást.

Balogh az ügyészségen tett vallomásában azt állítja, hogy nem a C. C. Soft volt az egyetlen cég, amely visszaosztotta a közlekedési társaságtól kapott pénzt. Amennyiben ez igaz, ez a visszaosztás a Magyarok Egymásért Szövetségén keresztül is történhetett, hiszen a bkv-s százmilliót egy összegben és készpénzben tették be a párt kasszájába.

A BKV talán nem is véletlenül bízta meg az utastájékoztatási rendszer megvalósításával a C. C. Soft Kft.-t. Az ügyészségről kikerült vallomásokból ugyanis úgy tudni, Hagyó 2007 decemberében adott utasítást Balogh Zsoltnak arra, hogy állítsa ki a C. C. Softnak a teljesítési igazolást. A cég székhelye pedig abban a Szent István körút 11. szám alatti irodaházban volt, ahová Hagyó Miklóshoz köthető több vállalkozást, az Asix Zrt.-t, a felszámolás alatt lévő Concord Distribution Rt.-t és a Körúti Bérház Kft.-t is bejegyezték. Az irodaházban persze nem csak ezek a vállalkozások tartották fenn székhelyüket, hanem számos olyan is, amelyek más politikusokhoz köthetőek, és a közöttük lévő kapcsolat újabb történet része lehet.

Hirdetés