2011. október. 18. 15:06 MTI Utolsó frissítés: 2011. október. 18. 15:30 Itthon

Lemondott a polgármester, mert lefejelt egy buszsofőrt

Eleget tett törvényi kötelezettségének és lemondott tisztségéről Lengyel Ferenc, Somogyacsa független polgármestere, miután a bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte, de két évre felfüggesztették az ítélet végrehajtását. A Somogy Megyei Bíróság azért ítélte el a településvezetőt, mert lefejelt egy buszsofőrt.

Lengyel Ferenc kedd délután rendkívüli testületi ülésen jelentette be lemondását.

Somogyacsa polgármesterét 2006-ban – 22 évesen – választották meg először a 220 lakosú falu vezetőjének, majd tavaly ismét bizalmat szavaztak neki. Tisztségét tiszteletdíjasként látta el.

Vadócz Attila, a Somogy Megyei Bíróság szóvivője az ügy kapcsán korábban elmondta: ez év március 29-én este Igalon egy menetrend szerinti autóbusz rávillant a megállását akadályozó, a buszmegállóban álló gépkocsira, amely arrébb is tolatott. A járműből ezután kiszállt a vezető – a somogyacsai polgármester –, aki a buszra fellépve megpróbálta fejbe ütni a sofőrt, majd miután az elhajolt előle, "lefejelte" őt. Ezzel nyolc napon belül gyógyuló orrnyeregsérülést okozott a buszvezetőnek, aki feljelentette.

A másodfokú bíróság szeptember 19-i jogerős ítéletében – az elsőfokú döntést hat hónappal enyhítve – egy év börtönbüntetésre ítélte a polgármestert, két évre felfüggesztve a büntetés végrehajtását.

A szóvivő közölte: sem az első fokon, sem a másodfokon eljáró bíróság nem adott a polgármesternek az ügyben előzetes mentesítést, amelytől továbbra is büntetlen előéletűnek lett volna tekinthető, mivel egy falu elöljárójának példát kellene mutatnia a viselkedésével.

Lengyel Ferenc kedden az MTI-nek elmondta: a lemondása után várhatóan januárban választanak új polgármestert a településen. Az ítélet miatt ő ezen a választáson nem indulhat, azt pedig még nem tudja, hogy a következő – 2014-ben esedékes – választáson ismét elindul-e a polgármesteri posztért – tette hozzá.

A buszon történtekről azt mondta: nagyon sajnálja, és már abban a percben megbánta.

Az új polgármester megválasztásáig az alpolgármester viszi tovább a falu ügyeit.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.