2011. október. 07. 07:21 MTI Utolsó frissítés: 2011. október. 07. 05:48 Itthon

Razziasorozat: bekeményítettek a rendőrök a Tiszánál

Kéttucatnyi, szabálytalan eszközöket használó horgász, illetve halász ellen indított eljárást a nyári főszezon vége óta a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság.

A vakáció vége óta a Tiszán, a Tisza-tavon, valamint a kapitányság illetékességi területéhez tartozó holtágakon folytatódtak az intenzív ellenőrzések. Ennek eredményeként szeptemberben 24 ember ellen indítottak nyomozást lopás és állatkínzás megalapozott gyanújával. Az elkövetők két esetben elektromos halászgépet használtak, két alkalommal gereblyézés módszerével horgásztak, négy esetben hálóval, míg két esetben varsával halásztak. Az eddigi adatok szerint csaknem 600 ezer forint kárt okoztak, a lefoglalt hal mennyisége meghaladja a 300 kilogrammot.

A razziasorozat egyik legjelentősebb akcióját szeptember utolsó napjaiban hajtották végre, elfogtak és előállítottak egy helyi lakost, aki gépkocsijával 175 ezer forint értékű nemes halat - pontyot, folyami harcsát és süllőt - szállított zsákokban. A halakat a gyanúsított társai fogták ki elektromos halászgéppel, amelynek használatával a lopás mellett állatkínzást is elkövettek. A rendőrség két embert vett őrizetbe, a felderített bűncselekményekben a nyomozások jelenleg is tartanak.

Az év hátralévő időszakában a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság folytatja az ellenőrzéseket, különös tekintettel a tilalmi idők betartására és a vermelőhelyek védelmére.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.