2011. szeptember. 23. 21:10 indohaz.hu Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 23. 21:05 Itthon

Összecsaptak a villamosvezetők Budapesten

Elméleti és gyakorlati feladatokban mérték össze tudásukat az ország különböző városaiból érkezett villamosvezetők pénteken Budapesten. Az írásbeli tesztek mellett egy Ganz villamossal a 37-es vonalon kellett ügyességi feladatokat végrehajtani.

Idén tizennyolcadik alkalommal rendezik meg az Országos Közösségi Közlekedési Járművezetők Forgalombiztonsági Vetélkedőjét, amelynek első napján, pénteken a villamosvezetők mérték össze tudásukat Budapesten. A helyszín a 37-es villamos vonalán a Salgótarjáni utcában volt, a Hungária körút és az Őrház közötti szakaszon, de csak a Zách utcáig vették igénybe az egyik vágányt. A 37-es villamos a másik vágányon közlekedett mindenféle fennakadás nélkül, hiszen a negyedórás követésbe bőven belefért ez az egyvágányozás.

A verseny elméleti és gyakorlati részből áll. Az elméleti részben a KRESZ valamint a Forgalmi és Jelzési Utasítás ismeretéből kellett számot adni, a gyakorlati részben pedig egy Ganz csuklós tanulókocsival kellett különböző feladatokat végrehajtani. Ezek megoldásához nem volt szükség gyorsaságra, sokkal inkább a jármű biztos kezelésére, illetve a Forgalmi és Jelzési utasítás aprólékos ismeretére.

A feladatok változatosak voltak: két megjelölt oszlop között úgy kellett megállni, hogy a felsővezetéken elhelyezett ún. lazavezeték alatt legyen az áramszedő mindkét csúszólapja. Egy másik megjelölt oszlopnál pedig úgy kellett megállni, hogy a villamos második ajtaja legyen az oszlop mellett. Két másik megjelölt oszlop között pedig úgy kellett 15-tel haladni, hogy a sebességmérőt a verseny egyik rendezője kitakarta. Az utolsó feladat az volt, hogy a vágánytengelyben elhelyezett rekesz előtt legalább száz, legfeljebb nyolcvan centiméterre kellett megállni, ráadásul megállás után az ütközőtányér és a rekesz távolságát is meg kellett becsülni. Az eltérésért pontlevonás járt – olvasható az Indóház beszámolójában.

Idén négy csapat, egyenként három járművezetővel vett részt a vetélkedőn. Debrecen és Miskolc egy-egy csapatot, míg Budapest kettőt nevezett be. A harmadik vidéki villamosüzem, Szeged képviselői technikai okokból nem vettek részt a versenyen.

Az eredmény szombaton derül ki, az autóbusz- és trolibuszvezetők versenye után.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.