Összedöntött egy cirkuszi sátrat a hirtelen feltámadt viharos szél hétfőn Pécsen, de senki nem sérült meg.
"Ez nem is egyszerű vihar, hanem tornádó volt. Megemelte a sátrat és a pótkocsit, megtekerte, majd a földhöz vágta" - mondta Ádám Mátyás, az Adam,s cirkusz igazgatója az MTI tudósítójának a helyszínen, miközben a zuhogó esőben szemlélte a romokat. Hozzátette: a felesége és a násza az utolsó pillanatban jött ki az építményből.
Úgy véli, az Expo Center külső parkolójában egyébként szakszerűen felállított sátor fémszerkezete menthető, de a ponyva biztosan tönkrement, a kárukat ötmillió forintra becsülik. "Biztosítást nem kötnek velünk, miután egy cirkusszal néhány évvel ezelőtt hasonló eset történt. Hogy mi lesz ezután? Semmi. Éhen halunk, mert nem bírunk dolgozni" - mondta megrendülten.
A tizennyolc tagú társulat hetente hat előadást tart főként Magyarországon, de gyakran szerepelnek külföldön is. "Pécsre szerdán érkeztünk. Eddig hat előadásunk volt, és a következő hat napra további tízet terveztünk" - mondta a cirkuszigazgató.