Orbán Viktornak sikerült elérnie, hogy nem hirtelen szívhalálban halunk meg, hanem végelgyengülésben. A ciklus elején a Fidesz-kormánynak egy súlyos betegséget kellett volna kezelni, ehelyett folyamatosan apró sokkokkal megöli a beteget – mondta Lengyel László közgazdász a Klubrádióban.
Lengyel László nem tartja igaznak a kormánynak azt az állítását, hogy a világ összeomlása okozza, hogy Magyarországon nincs növekedés, beruházás és fogyasztás, és emiatt kell megszorító költségvetés. Egy olyan országban ahol 5 éve nincs érdemben beruházás, ahol a fogyasztás stagnál, és az Orbán-kormány mindent megtett annak érdekében, hogy ne ruházzanak be, akkor nem lehetett várni, hogy pörögjön a gazdaság – mondta a közgazdász a Klubrádióban.
A kormány zsákutcába kormányozta magát, amikor 2010-ben kitalálta Orbán Viktor, hogy lehetséges jobban költekezni, a költségvetési hiányt el lehet engedni. Innen vissza kellett jönni, és azóta is a miniszterelnök a gyors politikai és gazdasági halált akarja elkerülni, ezért mindenhonnan forrásokat próbál beszedni rövid távon. Orbán Viktornak sikerült elérnie, hogy nem hirtelen szívhalálban halunk meg, hanem végelgyengülésben.
2011-ben a növekedés lassul, 2012-ben nulla lesz. A ciklus elején egy súlyos betegséget kellett volna kezelni, ehelyett folyamatosan apró sokkokkal megöli a beteget. Ezt négy évig nem lehet kibírni, nem volt ilyen kormány – húzta alá Lengyel.
A 2014-es megoldás vagy egy radikális robbanás lesz, ha addig eljutunk robbanások nélkül, vagy egy kerekasztalos tárgyalás lesz. Csakhogy ez utóbbira azért csekély az esély, mert a kormány nem tárgyal senkivel – jövendölt a közgazdász.