Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!Lengyel László: Az orbáni karakter
Orbán Viktornál nincs kiegyezés. Kétfrontos harc van, politikai és gazdasági frontokon. A harc tárgya a gazdasági növekedési pálya, az európai beilleszkedés, a vagyonok és jövedelmek elosztása és újraelosztása, az állam, az életforma, a nyilvánosság szerkezete. A konfliktusok ellenőrizhetetlen összeütközések láncolatává válnak.
Szlovákiai magyar értelmiségiekkel és vállalkozókkal beszélgetve, érthetetlennek neveztem Orbán Viktor kormányzásában, hogy nem egyezett ki hatalomra jutásakor a gazdasági szereplőkkel.
Azt vártam, hogy a politikában egész pályás letámadást alkalmaz, de arra nem számítottam, hogy azonnal kétfrontos harcba kezd, megütközik a vele barátságos tőkével, az Európai Unióval és a Valutaalappal. Ha csak a szimbolikus politikában rohamoz, alkotmányoz, kultúrharcol, médiaháborúz, és megállapodásra jut a gazdaságban, berendezkedhet két-három ciklusra. A türelmetlen kétfrontos harc következtében le kell mondania a rendszeralapításról.
Csak azt nem értem, hogy min csodálkozol – rázta hátra fejét és fürtjeit Hunčik Péter, a kitűnő pszichiáter és író. – Nem tud kiegyezni. Emlékezz a skorpió és a béka meséjére. A skorpió természete szerint minden állatba belecsíp, megöli, s tudta ezt a béka is, amikor a skorpiót nem akarta átvinni a víz túlsó partjára. Addig-addig kérlelte a skorpió, mondván, dehogyis csípi meg, hogy a béka ráállt a dologra. Már a patak közepén voltak, amikor a skorpió nem bírta tovább, s megcsípte a békát. „Miért tetted?” – kiáltott fel a béka. „Így mind a ketten elpusztulunk!” „Igaz – válaszolta a skorpió –, de nem tehettem másként, ilyen a természetem!” Értsétek meg, Orbán Viktor se tehet másként, ilyen a természete.
Hogyan vitatkozhatnék egy lélekorvossal az orbáni karakterről – válaszoltam. Csakhogy én láttam ezt a skorpió-természetű, tigris-karakterű politikust, amikor 1998 tavaszán a két választási forduló között elment Leányfalura, hogy megölelje Torgyán Józsefet, kezet csókoljon a feleségének, és azt mosolyogja: Jóska, legyen vége közöttünk az ellentéteknek, győzzük le közösen az ellenfelet! És a minden hájjal megkent ügyvéd-politikus visszaléptette a jelöltjeit Orbán javára, amivel a Fidesz megnyerte a választásokat. (Nem rossz válasz, mondta később egy volt miniszter, csakhogy te az ellenzéki – az udvarlási –– szakaszról beszélsz, amikor a skorpió még mézesmázas a békával, és nem a hatalom világáról, amikor nem bír magával.)
Nem hagy nyugodni a kérdés, így rákérdezek a Fidesz-politikusoknál. Az egyik visszafogottan annyit mond: Majdnem olyan régen ismerem a Viktort, mint te, volt szerencsém a karakteréhez. De mégsem erről van szó, hanem a győzelemről és a vereségről. Arra jött rá, hogy őt a szükséghelyzet, a háborús összeütközés emeli, a béke, a megállapodottság leejti. Meg van győződve arról, hogy ’94-ben majdnem azért esett ki a parlamentből, mert a rendszer radikális ellenzékéből békés és együttműködő partnerré vált. Majd 2002-ben, ahelyett, hogy szükségállapotot, vészhelyzetet kommunikált volna, nyugalomba és biztonságba mocsarasodott, és vesztett. Ezen túl, 2014-ig, mindig szükségállapot lesz, ahol senki nem lehet rajta kívül biztonságban, ahol nem lesz egyetlen biztos intézmény, állás, tekintély. Olyan káosz lesz, amit egyedül ő igazgat.
Bólogatok. Érthető logika, jól levezethető szerkezete az intézményes kormányzással szemben a személyes kormányzásnak. – De miért kellett összeugrania a nála sokkal nagyobb és erősebb gazdasági szereplőkkel? – Éppen rajtuk, és éppen ezért kellett példát mutatnia. Ha a legnagyobbakat, a leggazdagabbakat is lekutyázza, ha az óriásokat is leparittyázza, ki merne a kisebbek közül megmukkanni? Először az oldalba rúgás vinnyogóan hálás elviselése, utána négykézláb pitizés, könyörgő tekintetű, alázatosan jelentkezem – adj, kérlek, egy kicsiny kegyet!
A rendszer hozzászoktat, hogy minden kizárólag konfliktus, erőalkalmazás révén érhető el. Az erős hatalommal szemben gerillamódszerekkel, a gyengülő hatalom ellenében állóháborúval, a frontok váltásával, bekerítéssel.
Az öreg Eric Hobsbawn írja a Barbarizmus: kezelési útmutató című tanulmányában: „Az ilyen apokaliptikus találkozásoknak ugyanis csak egyfajta végkimenetele lehetséges: vagy teljes győzelem, vagy teljes vereség. A hidegháborúban ezt így mondták: ’Inkább a halál, mint a vörösök’, ami bármilyen szó szerinti értelmezésben abszurd kijelentés. Egy ilyen küzdelemben a cél szükségszerűen szentesített mindenfajta eszközt. Ha a sátán legyőzése csakis sátáni eszközökkel lehetséges, akkor ezekhez kell folyamodnunk.” A barbarizmusnak, a dzsihádnak ezt a látomását jól ismerjük az előző évek harci kiáltásából: „a legrosszabb Gyurcsány is jobb a legjobb Orbánnál is!” És most: „inkább a halál Orbánnal, mint az élet a vörösökkel!” Nincsen remény.
Nemes Nagy Ágnes megjegyzése éltet: „Nem hiszek, de úgy élek, mintha hinnék. Nem értek semmit, de szüntelen felháborít a világ értelmetlensége. Híd vagyok, amely mindkét partját elvesztette. Nincs is értelme más, csak az ívelő mozdulata.”
