Itthon MTI 2011. szeptember. 18. 08:06

Schmitt: kedvező a csillagok állása

Éljenek a kettős állampolgárság lehetőségével - erre bátorította vasárnap Clevelandben az ott élő magyarok képviselőit Schmitt Pál köztársasági elnök, aki az ohiói városban megkoszorúzta Mindszenty József bíboros szobrát a főpapról elnevezett téren.

"Mindszenty mindig azt hangoztatatta, hogy a magyarok számára a szabadság a legfontosabb és ebből egy jottányit sem engedett" - mondta az államfő. Rámutatott, hogy Magyarországon azóta "kedvező a csillagok állása" és a magyar kormány már a legelső intézkedéseivel lehetővé tette, hogy ne csak lelkileg és kulturálisan, de a kettős állampolgárság intézményén keresztül jogilag is egyesüljön a nemzet.

Schmitt Pál
MTI / Kovács Attila

A köztársasági elnök jelenlétében szombaton egy tucatnyian tették le csoportosan a magyar állampolgársági esküt a clevelandi Magyar Örökség Múzeumában. Az ünnepélyes szertartáson az államfő elmondta, hogy eddig mintegy 100 ezren éltek a kettős állampolgárság felvételének lehetőségével és megköszönte mindenkinek, aki így döntött.

"Ezáltal mi, magyarok nem leszünk ugyan többen, de erősebb lesz közöttünk kötődés" - jelentette ki Schmitt Pál.

A köztársasági elnök, aki az ENSZ-közgyűlés ülésszakára érkezett az Egyesült Államokba, örömét fejezte ki, hogy a tengerentúli látogatását amerikai magyarokkal való találkozókkal kezdhette. Schmitt Pál clevelandi programjai befejeztével hétfőtől vesz részt a világszervezet égisze alatt tartandó tanácskozásokon, s pénteken szólal fel a Közgyűlésben. A hét elején New Yorkba érkezik Martonyi János külügyminiszter is.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.