Újra gyilkolt a battonyai rém, vádat emeltek ellene
Aljas indokból, különös visszaesőként elkövetett emberölés, emberölés előkészülete és erőszakos közösülés kísérlete miatt vádat emeltek a battonyai rémként elhíresült férfival szemben – közölte a Békés Megyei Főügyészség szerdán.
A battonyai férfi 1995-ben Jász-Nagykun-Szolnok megyében megölt egy fiatal lányt, amiért a bíróság 15 fegyházbüntetésre ítélte. Szabadulása után, 2010-ben azonban újabb bűncselekményeket követett el – tájékoztatott Futó Sándor megyei főügyészségi sajtószóvivő.
A férfi 2010 augusztusában a munkahelyén, egy battonyai pulykatelepen egy fiatal lányt berángatott az egyik épületbe, hogy megerőszakolja. A 17 éves sértett védekezni próbált, a vádlott azonban lefogta és megfenyegette, hogy ha nem marad csendben, akkor megöli. Ezután megkötözte a lányt, akinek végül azért sikerült megszöknie, mert két ember felfigyelt a kiáltozására, és megjelent a helyszínen.
A vádlott a nyomozás során azt mondta, hogy áldozatát a megerőszakolása után megölte volna, hogy elkerülje a felelősségre vonást.
A rendőröknek azt is bevallotta, hogy egyik partnerét 2010 júliusában szexuális együttlétük után megfojtotta, és a kertjükben elásta. A holttestet utóbb meg is találták.