Itthon hvg.hu 2011. szeptember. 13. 17:41

Török Gábor: fordulat jöhet a magyar belpolitikában

Jelentős fordulat állhat be a pártok versenyében az őszi parlamenti ülésszak alatt – mondta Török Gábor politikai elemző az InfoRádió műsorában. Szerinte kiszámíthatatlan, hogyan fognak reagálni a választópolgárok a kormány bejelentéseire.

Ennek a ciklusnak ez az első időszaka, amelyben benne van a kiszámíthatatlanság. Az első év egy jól meghatározható pályán mozgott, most azonban elért oda a magyar politika, hogy hosszabb távra ez az időszak meghatározhatja a pártok versenyhelyzetét, és jelentős hatással lehet a magyar gazdaságra, a versenyképességre, az ország állapotára – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor.

A Vision Politics igazgatója kiemelte: ebben az őszben benne van annak a lehetősége, hogy a magyar politikában jelentős fordulat álljon be, akár a pártok egymáshoz való viszonyában, akár a versenypozíciójukban.

Olyan ügyek kerülnek a politika és a parlament napirendjére, amelyekre az eddigieknél kiszámíthatatlanabb, hogy a választók hogyan fognak reagálni – tette hozzá a politikai elemző, aki szerint az ősz fontos újdonsága, hogy – szemben az első évvel – valódi problémákat kell megoldania a magyar politikának. Persze jelentős vitakérdés volt a médiatörvény és az Alkotmány is, de ezekben az ügyekben más volt a választók problémaérzékenysége, mint azon kérdések esetén, amelyek most kerülnek napirendre.

Olyan ügyek vannak most a viták középpontjában, amelyeket a választók közvetlenül meg tudnak tapasztalni, amelyeknek az eredményét, vagy éppen az eredménytelenségét a szavazók a saját bőrükön, a hétköznapokon tapasztalhatják majd – emelte ki Török Gábor, aki úgy véli: a kormánynak húsba vágó intézkedésekre lesz szüksége ahhoz, hogy befoltozza a költségvetési lyukat.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.