Itthon hirado.hu 2011. szeptember. 13. 08:57

Lázár: demokratikus választásai rendszert szeretnénk

A parlamentnek fontos volt, hogy a kormánypárti frakció alapdöntéseket hozzon, megszülessen az új igazságszolgáltatási törvénycsomag és az új önkormányzati törvény – hangsúlyozta Lázár János a Fidesz frakcióvezetője. Az oktatás átalakítása kapcsán a Ma Reggelben kijelentette: a magyar oktatás szegregál, nem teremet lehetőséget, így ez nem tartható.

Az átalakulás értelmében az Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyébe lép az Országos Bírói Tanács valamint az Országos Bírói Hivatal. Lázár János az MTV-ben reggel elmondta: a cél az, hogy az igazságszolgáltatást úgy alakítsuk át, hogy Magyarországon gyorsabb, hatékonyabb legyen az igazságszolgáltatás.

A világos szervezeti struktúra révén a szakmai vezetést a legfelesőbb bíróság elnöke végzi majd, az operatív vezetést pedig az Országos Bírói Hivatal, aki a bírókkal konzultálva fogja a szervezetet vezetni, újjászervezni. Szeretnénk érdemi változásokat, hogy felgyorsuljon az ügymenet, átláthatóbb legyen az ítélkezés, kevesebb legyen a visszaélés, világos legyen az előmeneteli rendszer, javuljon a bérezésük – tette hozzá Lázár János.

A hiteltörlesztés kapcsán is volt vita a frakcióban mondta lázár. Szerda estétől ez volt a fő kérdés. Hazánkban egymillió háromszázezer hiteles van, az ő átlagos hiteltartozásuk családonként hat millió forint – hangsúlyozta a frakcióvezető. "A parlament már hozott az ő megsegítésükre két döntést, felfüggesztettük a kilakoltatások folyamatát valamint lehetővé tettük, a csökkentett törlesztő részlet bevezetését. A legbőbb probléma az, hogy az érintett családoknak, akik ugyan számíthattak valamiféle árfolyam emelkedésre, nem számítottak harminc százalékos emelkedésre, amely az érintett családok életét tartósan, évtizedekre ellehetetleníti" - tette hozzá.

Nagyítás-fotógalériánk az őszi ülésszak első napjának képes összefoglalójával - kattintson a képre!
Túry Gergely

A választójogi törvény kapcsán kiemelte, a kérdésben várható egyfajta kompromisszum. "Az ellenzék hajlandó a vegyes rendszert támogatni, de egyelőre még nem tudjuk, milyen javaslatokkal fognak előállni. Szeptember végéig várjuk az Alkotmányügyi Bizottsághoz benyújtott javaslataikat a választójogi elképzeléseikről. Mi eldöntöttük, hogy a vegyes, egyfordulós rendszer javaslatával megyünk tárgyalni. Nem tudjuk, hogy a határon túli magyaroknak hogyan lenne a legoptimálisabb a szavazati joga. Nyitottak vagyunk és átlátható, demokratikus választásai rendszert szeretnénk" - jelentette ki.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.