2011. szeptember. 13. 15:08 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 13. 15:26 Itthon

Még idén kiderülhet, megelőzhették volna-e a felsőzsolcai árvizet

Még tart a közveszélyokozás vétségének gyanújával indított nyomozás a felsőzsolcai árvízkárok ügyében – közölte a rendőrség. Az ügyben felsőzsolcaiak tettek feljelentést, mert szerintük az illetékesek nem, vagy csak késve tettek intézkedéseket az árvíz megelőzésére.

Az ügy vizsgálatára az Országos Rendőr-főkapitányság 2010. július 19-én a szabolcsi főkapitányságot jelölte ki, miután a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei társszervezet elfogultságra hivatkozva kérte önmaga kizárását az eljárás lefolytatásából.

Jelenleg a szabolcsi nyomozók az árvízvédelmi szakértő állásfoglalására várnak. Ennek megérkezése után valószínűleg még idén lezárják a vizsgálatot.

A Miskolchoz közeli, több mint hétezer lakosú Felsőzsolca egy részét tavaly június elején öntötte el a Sajó árhulláma. Az árvíz ötezer helyinek többmilliárdos kárt okozott, körülbelül kétszáz lakóház összedőlt, és 1800 ingatlanon keletkeztek kisebb-nagyobb épületsérülések.

A feljelentő felsőzsolcaiak azt várják a nyomozástól, hogy kiderüljön: mérsékelhető lett volna-e a kár, ha az illetékesek időben lépnek, meg lehetett volna-e menteni a várost az elöntéstől, és okolható-e az ártér beépítése vagy a víz levonulásának útjában álló autópálya a kár nagyságáért.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.