2011. szeptember. 06. 13:43 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 06. 13:43 Itthon

Életfogytiglant kapott a feleségét megskalpoló férfi

Életfogytig tartó fegyházat kapott az a férfi, aki egy vita közben lelökte feleségét a pincébe, majd ott szó szerint megskalpolta.

Életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott keddi jogerős ítéletével a Debreceni Ítélőtábla arra a nagykinizsi férfire, aki féltékenységből megskalpolta, brutális kegyetlenséggel meggyilkolta feleségét. 

Koszta János, az ítélőtábla sajtószóvivője elmondta, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen élő házaspár kapcsolata italozó életmódjuk és az asszony korábbi házasságtörő kapcsolata miatt megromlott. 2010 márciusában a nő ittasan hazafelé tartva elesett kerékpárjával, majd egy ismerőse segítette fel és kísérte haza. Mivel a "falubéli pletyka" korábban az őt hazakísérő férfival már kapcsolatba hozta, a férj dühös lett, ennek ellenére behívta őt italozni. 

Késő este, amikor már csak a házaspár volt otthon, a nőt a férje egy lépcsőn lelökte a pincébe, ott bántalmazta, majd tapétavágóval felvágta homlokán a bőrt, és puszta kézzel megskalpolta az asszonyt, aki a helyszínen meghalt. A férj ezután lefeküdt aludni és csak másnap mesélte el szomszédainak a "szerencsétlen balesetet".    

Az ítélőtábla - amely a Borsod megyei bíróság első fokú ítéletének érdemi részét helybenhagyta - súlyosbító körülményként értékelte többek között a kitartó, egyenes szándékot, amely hidegvérű elkövetéssel párosult, a bosszúvággyal teli elkövetést, a közeli hozzátartozó sérelmére való elkövetést és a cselekmény közfelháborodást kiváltó voltát. A vádlott leghamarabb 35 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.