Itthon MTI 2011. szeptember. 05. 13:48

Altatásban tartják a buszbaleset fővárosba szállított sérültjét

Súlyos, életveszélyes állapotban van a 21-es úton történt buszbaleset legsúlyosabb sérültje, akit az orvosok folyamatos altatásban tartanak.

A 21-es főúton történt hétfői Nógrád megyei buszbaleset életveszélyes koponyasérülést szenvedett áldozatát a fővárosi Honvédórház-Állami Egészségügyi Központba szállították; folyamatos altatásban tartják - közölte Nagy László, a kórház központi intenzív osztályának vezetője. A vizsgálatok még tartanak, a sérült súlyos, életveszélyes állapotban van - tette hozzá a főorvos.

A Volánbusz Salgótarjánból Budapestre tartó járata vaddal ütközött reggel Szurdokpüspöki és Jobbágyi között a 21-es főúton. Az ütközés következtében a busz az árokba hajtott és felborult. A helyszínen egy 43 éves férfi életét vesztette, 29-en sérültek meg.

MTI / Komka Péter

A sérültek közül tizenkettőt a hatvani kórházba szállítottak. Zámbó László, a hatvani Albert Schweitzer Kórház ügyvezető igazgatója elmondta: hét sérült ambuláns ellátásban részesült, öt embert vettek fel a traumatológiai osztályra, mindegyikük sérülése nyolc napon túl gyógyuló. Állapotuk kielégítő, életveszélyes sérült nincs köztük - tette hozzá az igazgató.

A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházba 17 embert vittek be a mentők, egyiküket a fővárosi Honvédkórházba szállították át. Bercsényi Lajos, a salgótarjáni intézmény főigazgatója elmondta: ketten súlyosan sérültek meg, egyikük combcsont- és lábszárcsonttörést, másikuk agyrázkódást szenvedett. További 14 utast végtagsérülésekkel kezelnek Salgótarjánban.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.