2011. szeptember. 02. 14:34 HavariaPress/MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 02. 15:48 Itthon

Őrizetben a pécsi egyetem volt gazdasági főigazgatója

Őrizetbe vette pénteken a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Imhof Gábort, aki lakhelyelhagyási tilalom alatt állt, a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával kapcsolatos büntetőeljárás ideje alatt.

Az NNI 2010 áprilisában indított büntetőeljárást a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával kapcsolatban, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt. A police.hu-n megjelent közleménye szerint az NNI pénteken Imhof őrizetbe vétele mellett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntettének megalapozott gyanújával is meggyanúsította, és indítványozza előzetes letartóztatását.

Az MTI úgy értesült, hogy I. Gábor a megrendeléseket még egyetemi vezetőként kapott VIP-kártyájának birtokában bonyolította le. Erre azért nyílt lehetősége, mert bár a gyanúsításával összefüggésben korábban visszavonták főigazgatói megbízatását, e jogosultságát nem szüntették meg.     A volt főigazgató végül csak 83 ezer forint értékben tudott vásárolni, a Magyar Államkincstárnál ugyanis időben leállították a megrendeléseket.

A pécsi vesztegetési ügyben péntekig az NNI munkatársai 29 embert gyanúsítottak meg, akik közül ketten lakhelyelhagyási tilalom alá kerültek, a többiekkel szemben nem rendeltek el kényszerintézkedést.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.