2011. szeptember. 02. 11:52 HavariaPress Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 02. 12:02 Itthon

Rendőrtanúval vitázott egy halálos gázolás elkövetője

Rendőrtanú és vádlott rövid vitája zajlott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy halálos gázolás ügyében.

Az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróságon részben elismerte felelősségét az a 26 éves nő, aki 2009. november 27-én, a késő esti órákban három embert gázolt el a Róbert Károly körút és a Reitter Ferenc utca kereszteződésénél, az 1-es villamos megállójában. Ellene a vád halálos közúti baleset gondatlan okozása, mivel az egyik elgázolt nő - egy négygyermekes anya - a helyszínen életét vesztette.

A vád szerint az óránként 80-90 kilométeres sebességgel haladó vádlott figyelmetlenségből nem vette észre, hogy megváltozott a belső sáv vonalvezetése, ráhajtott a sínekre, megcsúszott, majd a villamosmegállóba csapódott, ahol elgázolta a várakozó embereket. A bíróság előtt ellentmondott a vádlott az egyik tanúnak - aki a Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály nyomozója.

A rendőrtanú szerint a vádlott a helyszínen azt mondta neki, hogy a rádióján állított, és amikor felnézett, akkor már megcsúszott az autó; a fiatal nő kifejtette, hogy erre nem emlékszik, de a rádió a kormányról is irányítható, így nem hiszi, hogy azt mondta volna, amit a nyomozó állít. A vádlott a tárgyaláson az egyik sérültnek - aki az elhunyt nő barátnője -  azt mondta, semmi más kívánsága nem lenne az életben, csak az, hogy ne történt volna meg ez a baleset.

A per további tanúk meghallgatásával folytatódik a délután során, majd november 18-án szakértőket idéz meg a bíróság.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.