2011. augusztus. 31. 16:22 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 31. 16:16 Itthon

Kijelölték a Római parti gát nyomvonalát

A Fővárosi Közgyűlés kijelölte a Római parti árvízvédelmi védmű helyét. A főváros célja, hogy a gát építése után is megmaradjon a part közvetlen vízi kapcsolata.

Budapest árvízvédelmének leggyengébb láncszeme a Római parti, a Királyok útja - Nánási út vonalában húzódó árvízvédelmi mű. A fővárosnak jogszabályban előírt kötelezettsége az árvízvédelem fejlesztése, ezt azonban szinte teljesen ellehetetleníti a Királyok útja szűk keresztmetszete, az úttest alatt húzódó gázvezeték, valamint a védmű alatt húzódó vízvezeték.

A Hutiray Gyula által jegyzett előterjesztés szerint a fejlesztési kötelezettségnek azzal is eleget lehet tenni, ha megakadályozzák a hullámtér elöntését.  A főváros által tervezett védmű a 2002-es és 2006-os árvízhez hasonló nagy árvizek ellen is véd majd, azonban a hosszan elhúzódó, tartósan magas vízállások esetén a fakadóvizek és buzgárok okozta károkkal továbbra is számolni kell.

A római parti gát tervezésekor a főváros a legfontosabb szempontnak azt tekintette, hogy továbbra is sértetlenül megmaradjon a Budapesten mára már szinte csak a Római parton meglévő közvetlen vízi kapcsolat. Az előterjesztés szerint a Pók utca és a Mátyás király út közötti szakaszon a nyomvonalat úgy határozták meg, hogy az a parttól a lehető legtávolabbra, a meglévő kerítések vonalának közelébe kerüljön.

Ehhez azonban akár telekszabályozásokra és kisajátításokra is szükség lehet. A városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes megjegyzi: a költségek csökkentése érdekében felvetődhet a térszintbe süllyeszthető, vasbeton szerkezetű mobilgát építésének lehetősége is.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.