2011. augusztus. 29. 07:00 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 29. 07:00 Itthon

Blikk: idén 25-ször bírságoltak meg állami vezetőket gyorshajtásért

Tavaly 12, az idén pedig 25 alkalommal bírságoltak meg gyorshajtásért állami vezetőt; a szabálysértésekért 30-60 ezer forintos büntetéseket szabott ki a rendőrség - közölte a Blikkel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A napilap hétfői száma ismerteti, hogy a tárca a személyiségi jogok védelme miatt nem közölte a gyorshajtók nevét, és a büntetéseket sem részletezte, de mintegy 1,5 millió forintnyi bírságot kellett a szolgálati autókat üzemeltető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak befizetnie a gyorshajtók után. Igaz, a fejesek nem ússzák meg a dolgot, hiszen végül nekik kell a zsebükbe nyúlniuk, a bírságokat rendezniük. 

Nemcsak traffipaxos képekkel "örvendeztették meg" a szabályokról megfeledkező sofőröket a rendőrök. Két ízben 50 ezer forintos büntetés érkezett azért, mert valamely állami vezető behajtani tilos táblát hagyott figyelmen kívül, sőt a kerékbilinccsel is megismerkedtek, hiszen három esetben tilosban álltak meg, ezt alkalmanként 30 ezer forintjuk bánta. Az állami vezetők egy év alatt hétszer törtek össze vagy húztak meg szolgálati autót, ezekkel többnyire 35-180 ezer forintos kárt okoztak. A legsúlyosabb balesetben a kár 456 ezer forint volt.

A kisebb baleseteket általában figyelmetlenség okozta. Kétszer a követési távolságot nem tartották be a sofőrök, háromszor parkoláskor mérték fel rosszul a távolságot és húzták meg a kocsit, egyszer pedig kanyarodáskor hajtottak neki egy másik járműnek. Egy komolyabb baleset a jeges út miatt történt, amikor a jármű megcsúszott és lesodródott az útról - olvasható a Blikkben.

 

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.