2011. augusztus. 27. 07:47 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 27. 07:50 Itthon

Magyar Nemzet: börtönt kér Veróknak és Fürstnek az ügyészség

A terézvárosi ingatlanügyben benyújtott vádiratában mind a 14 vádlott esetében börtönbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól Ihász Sándor fővárosi főügyész - írta szombati számában a Magyar Nemzet a decemberben kezdődő büntetőper vádiratára hivatkozva.

A lap birtokába került dokumentum alapján a Magyar Nemzet azt írta, hogy az ügyész valamennyiük esetében eltiltást kér a közügyek gyakorlásától is.

A dokumentum alapján az derül ki a Magyar Nemzet szerint, hogy Verók István és tizenhárom társa 2004-ben, amikor megszavazta, akkor is tudta, hogy kárt okoz az egyik Andrássy úti palota eladásával.

A vád alapján az elsőrendű vádlott Verók István korábbi szocialista polgármester és tizenkét volt MSZP-SZDSZ-es önkormányzati képviselő, közöttük Fürst György volt alpolgármester, Kékesi Tibor volt országgyűlési képviselő, továbbá két jelenlegi VI. kerületi testületi tag, Hatvani Csaba és Tóth György társtettesek.

Bűnsegédként a városrész egykori aljegyzője, V. Tamás László szerepel. Az ügyészség szerint ők legalább 127,8 millió forint kárt okoztak az Andrássy út 47. szám alatti ingatlan értékesítésével.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?