Ingyen dolgoznak az új GMO-munkacsoport tagjai
Már kedden megalakul a GMO-munkacsoport, amelyet a kormány a hétfőn megjelent határozatában hozott létre. A munkacsoport tagjai díjazásban nem részesülnek.
A munkacsoport kedden megtartja első ülését, feladata pedig az, hogy összehangolja a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal kapcsolatos feladatokat – írta közleményében a Vidékfejlesztési Minisztérium. A tárca kiemeli: a munkacsoport a kormányhatározat alapján javaslatokat tesz, véleményez és tanácsadói feladatokat is ellát. Vezetőjét a vidékfejlesztési miniszter, 6 tagját pedig a közigazgatási, a belügy-, a külügy-, a nemzeti erőforrás, a nemzeti fejlesztési, illetve a nemzetgazdasági miniszter delegálja.
A munkacsoport koordinálja a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságra vonatkozó rendelkezések végrehajtását, valamint segíti a jogsértés esetén megállapítható, büntetőjogi felelősséget is tartalmazó szankciórendszer, illetve speciális kártérítés kidolgozását és az ezekhez szükséges tárcaközi egyeztetéseket – idézi a tárca a határozatot. A szaktárca kiemeli azt is, hogy a munkacsoport tagjai a határozat szerint díjazásban nem részesülnek.
A Magyar Közlöny hétfői számában, a munkacsoport létrehozásáról szóló kormányhatározat szerint a testület áttekinti a vonatkozó európai uniós és hazai szabályozási környezetet és a hatósági eljárások lefolytatásának rendjét; a hatályos szabályozás gyakorlata során szerzett tapasztalatok figyelembe vételével javaslatot tesz a vidékfejlesztési miniszternek a szükséges jogszabály-módosításokra; javaslatot tesz a vidékfejlesztési miniszternek az ellenőrzési feladatok hatékonyabb ellátásához szükséges intézményi és infrastrukturális fejlesztésekre.