2011. augusztus. 22. 05:01 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 22. 08:02 Itthon

Tömegoszlatás, 2006: hazudhatott két rendőr

Közokirat-hamisítás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatott ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség két rendőrt a 2006. október 23-i tömegoszlatással összefüggésben – írja a hétfői Magyar Nemzet a Fővárosi Főügyészségre hivatkozva.

Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt hallgatták ki G. Csabát és N. Lászlót a 2006. október 23-i tömegoszlatással összefüggésben, a két férfi a gyanúsítás ellen panaszt tett.

G. Csaba volt az a rendőr, aki terhelő vallomást tett felettesére, miután első fokon szabadságvesztésre ítélték amiatt, hogy 2006. október 23-án eltörte egy földön fekvő, már megbilincselt férfi ujját. A másodfokú eljárásban, 2008 júniusában G. Csaba bejelentette: nem ő, hanem felettese, Vágó László követte el a bűncselekményt. Így vele szemben megszüntették, felettesével szemben pedig megindították a büntető eljárást.

G. Csabát és társát most azért gyanúsították meg, mert a hatóság szerint az őrizetbe vételkor általuk aláírt jegyzőkönyv valótlanságokat tartalmazott. Az eltört ujjú sértett ugyanis nem állt ellen a rendőri intézkedésnek, nem lázította a tömeget és nem is szitkozódott – írja a lap.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?