2011. augusztus. 06. 09:21 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 06. 09:11 Itthon

Széthordják a volt tüdőkórházat Szolnokon

Tolvajok fosztogatják az egykori szolnoki tüdőkórházat, az ismeretlen elkövetők szinte mindent elvittek már, ami mozdítható, mivel a létesítményt nem őrzi senki - írta szombati számában az Új Néplap.

A város tulajdonában lévő, három éve üres egészségügyi intézmény parkját értékes növényi állománya miatt helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánították a Tisza Klub kezdeményezésére, és 22,5 millió forintért, döntően pályázati pénzből felújították - olvasható a Szolnok megyei napilapban.

Lopások és betörések azóta történnek a kórház területén, hogy bezárták az intézményt. Leginkább a fémet lopják, de bármilyen mozdítható tárgyat elvisznek, hiszen a létesítmény bezárása óta őrizetlen - mondta el a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az Új Néplapnak.

A városrész önkormányzati képviselője tud a problémáról, és amíg meg nem oldódik a folyamatos őrzés, a környékre sűrűbb járőrözést kért a rendőrségtől, a közterület-felügyelettől és a polgárőrségtől - áll a cikkben.

A létesítmény 1941-ben honvédkórházként épült, majd 1948-ban Állami Tüdőgyógyintézetté vált.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.