Itthon MTI 2011. augusztus. 03. 10:42

Acélcsöveket loptak el egy épülő gázvezetéknél

Több mint 800 ezer forint kárt okoztak a Molnak azok a tolvajok, akik lefektetésre váró acélcsöveket loptak el Zsana körzetében, Bács-Kiskun megyében, az ott épülő gázvezeték nyomvonaláról.

A lopásról a Mol munkatársa tett bejelentés a rendőrségen. 2011 májusa és júliusa között vihették el az egyenként kilenc méter hosszú, acélból készült gázcsöveket, összesen hat darabot.

A rendőrség szerint közveszélyokozás nem történt, de a kár meghaladja a 840 ezer forintot. Az ügyben a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.