Itthon hvg.hu 2011. augusztus. 01. 12:26

Bayer Zsolt autóját elviheti a végrehajtó

Hárommillió forintot és járulékait követelik Bayer Zsolttól egy elvesztett nem vagyoni kártérítési per következményeként. Az összeget többek között az újságíró Suzukijának lefoglalásával hajtaná be a végrehajtó – tudta meg a hvg.hu. Bayer szerint a tőle követelt pénzt nem neki kellene kifizetnie, hanem kiadójának.

Az első fokon eljáró Pest Megyei Bíróság tavaly október 25-én hárommillió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg Endrédi Józsefnek, az esztergomi Civil Kurázsi kiadójának, akit Bayer, Dózsafalva című cikkében említ. Az írás az esztergomi Hídlap című hetilapban, majd a Magyar Hírlapban is megjelent. A kifogásolt rész pedig a következő volt. „A sor végén pedig említsük még meg szegény hülye Endrédi Józsefet, egy megőrült vállalkozót, aki létrehozta Civil Kurázsi című 'lapját'. Tevékenységének eddigi mérlege: öt hónap fogház rágalmazásért...”

Endrédi a hvg.hu-nak megerősítette, hogy jogerősen megnyerte a pert, s hogy a bíróság által megítélt összeghez és az ügyvédi költséghez csak végrehajtás által juthat hozzá. Mint mondta, a végrehajtó tájékoztatása szerint a hárommillió forintot többek között Bayer autójának lefoglalásával hajtanák be. Endrédi ezzel együtt hangsúyozta, hogy a Bayer Zsolt írásában említett fogházbüntetést jogerősen törölték, illetve hogy fogalma sincs arról, miként tarthatta őt bolondnak az újságíró, amikor sohasem találkoztak.

Bayer kocsi nélkül, lakásán jelzálog
Stiller Ákos

A hvg.hu úgy tudja, hogy a Pest Megyei Bíróság Polgári Közigazgatási Kollégiumának idén június végén kelt határozata alapján Bayer hároméves Suzukijának értékét 2,6 millió forintban állapították meg. A Fidesz-tag újságíró által fizetendő teljes összeg – információink szerint – 3,9 millió forint. A Magyar Hírlap munkatársa a hvg.hu-nak azt mondta, az autója a ház előtt áll, egyébként meg úgy véli, hogy a hárommillió forintot nem neki, hanem a cikket megjelentető kiadójának kellene megfizetnie.

Bayer Zsolt ellen az ominózus cikk miatt egyébként más magánvádas perek is indultak rágalmazás miatt. Ennek kapcsán számoltak be arról, hogy az eljárások költségeit – benne az ügyvédi munkadíjjal –, amelyeket Bayernek kellett volna fizetnie, Esztergom városa állta. A közpénzek felhasználását az egyik magánvádló, Cserép János tárta a nyilvánosság elé. A férfi azt állította, hogy az általa ismert előterjesztés és módosító indítvány szerint „ha ezeket nem fizetnék, akkor az önkormányzat működése kerülne veszélybe".

Endrédit korábban meg is fenyegették

Endrédi Józsefet a Civil Kurázsiban megjelent írások miatt fenyegetés is érte. Amikor a lap kritizálta a volt esztergomi polgármester, Meggyes Tamás tevékenységét, ismeretlen telefonáló azt közölte, hogy ha továbbra is megjelenik az újság, felgyújtják Endrédi házát. A kiadó nem tett feljelentést a névtelenül fenyegetőző ellen. A Meggyesről szóló cikkek miatt az egykori polgármester pert indított Endrédi József ellen, arra hivatkozva, hogy a Civil Kurázsiban megjelent írások megsértették személyiségi jogaiban. A pert azonban elvesztette.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.