Itthon MTI 2011. július. 27. 10:23

Húszezer forintba kerülhet egy játszótéren elszívott cigi Miskolcon

Miskolc játszótereire is kihelyezték azokat a táblákat, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a város játszóterein és azok tízméteres körzetében tilos dohányozni. Hétfőtől már büntetik is azokat, akiket rajtakapnak a szabálysértésen.

A miskolci közgyűlés még áprilisban fogadta el a játszótéri dohányzás tilalmáról szóló rendeletet, és hétfőtől már a szabálysértési törvénynek megfelelően háromezertől húszezer forintig terjedő helyszíni bírsággal büntetik is azt, aki rágyújt egy játszótéren. Ha a dohányzó elismeri a szabálysértést, a helyszínen megfizetheti a büntetést, ha nem ismeri el, akkor a közterület-felügyelők feljelentést tesznek a hatósági osztályon. A büntetés mértéke attól függ, hogy a szabálysértést a játszótéren vagy tízméteres körzetében követik-e el - mondta hozzá Dobos Tímea önkormányzati szóvivő. 

Füstmentes övezet
Fazekas István

A rendelet július elsején lépett hatályba, a közterület-felügyelet munkatársai az eltelt három hétben 240 alkalommal ellenőrizték a betartását, és kilenc esetben figyelmeztették a dohányzókat. Hétfőtől már büntetnek is, Miskolc martin-kertvárosi részében háromezer forintos helyszíni bírsággal sújtottak egy szabálysértőt. A tilalmat táblák is jelzik, felszerelésük a múlt héten fejeződött be. A közterület-felügyelet munkatársai éjjel-nappal ellenőriznek. Legutóbb Kazincbarcikán hoztak rendeletet a gyermekek, illetve a játszóterek védelme érdekében.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.